Napi Hírek, 1939. november/1
1939-11-05 [0453]
TJa/Vi fk köz igazgatási továbbképző tanfolyam megny itása.*Folyt./ Országos ontosságu, de-honvédelmi és idegenforgalmi szempontból elsőrendű. 0 jelentőségű - folytatta beszédét az'iparügyi miniszter - az ország trt- és vasúthálózatának, hídjainak, valamint táviré- cs távbeszélőhálózatának korszerű kiép' ése. Nemkevésbé fontos azonban a hazai ipar fejlesztése és vezetése,'valamint az ehhez kapcsolódó iparfelügyelet kérdése sen. k községekben, de különösen a városokban még más problémák is várnak azonban a közigazgatásra és a mérnökökre. Ezek pedig a városrendezés és épitésügy kérdései. Ezután vezolta az iparügyi miniszter a városrendezés céltudatos és tudományos müvelésének fejlődését és rámutatott arra, milyen okok idézték elő, hogy a városiasodás világszerte, de különösen hazai vonatkozásban miért indult meg aránylag csak későn, Nálunk a.nyugattal folytatott háborúskodás, majd pedig a tatárjárás és a török hódoltság akadályozta meg sokáig a városok" kif ejlődését.Utalt azután Budapest fejlődésére, az első varosrendezési kísérletekre majd pedig arra a hatalmas fejlődésre, amely leginkább a fővárosi közmunkák'tanácsának nevéhez fűződik. E tervszerű munka országszerte való továbbfolytatásának alapjait vetette meg a városrendezésről és építésügyről szélé 1937:?I, t.c. k korszerű és a várhaté fejlődési irányzat is szem előtt törté gondolatokkal telt mérnöki munka adja meg a jövő városának nemcsak az alap ját, hanem lehet mondani a lelket is. Ettől függ, hogy a sűrűbben lakott területeken élő lakosság megkapja-e azt az egészséges életlehetőséget, amelyre a magyarság fennmaradása és fejlődése érdekében eleggedhetetlenül szükség van. A városokban és községekben tehát biztosítani kell mindazokat a tényezőket 4 amelyek a lakosság egészségének, testi és szellemi frissességének megvédése, sőt lehetőleg fokozása érdekében szükségesek, k mai mérnöknek a légoltalomra is igen nagy súlyt kell helyeznie. kz iparügyi miniszter ezután a magyar mérnöknek a világviszonylatban elfoglalt előkelő szerepét méltatta, majd a mérnököknek, közelebbről a közszolgálatban álló mérnököknek súlyos erkölcsi kötelességeivel foglalkozott. Kiemelte, hogy a közszolgálatom álló mérnöknek fejlett közösségi érzéssel kell rendelkeznie, mert az elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a közigazgatás igazi rendeltetését betöltse. Kívánatosnak tartja, hogy a mérnők minden olyan helyet cljoglaljon a közigazgatásban és a magángazdaságban, amely őt megilleti, de fontos nemzeti érdek az is hogy ez a jogos törekvés ne fajuljon el hatáskör-vadászattá. Ehelyett a mérnök- es a jogásztársadalom együttműködését tartja egyedül üdvözítőnek. Kíséreljük meg a vállvetett munkát, - fejezte be beszédét az iparügyi miniszter - es ha azt latjuk', hogy legjobbjaink törekvése záton.yra fut, találjunk ujabb buzdítást megértésre, egységre parancsoló erőt, hazánk és a magyarság mindenekfelett való szeretetében. /Folyt, köv./