Napi Hírek, 1939. október/2
1939-10-28 [0452]
-o- Ke/Ke/Vi T a 1 1 i n n ? október 28. /'Észt Távirati Iroda/ Piip külügyminiszter pénteken rádióbeszédet mondott, amelyben a következőket jelentette ki: Négy héttel ezelőtt Észtország segélynyújtási egyezményt kötött Szovjetoroszországgal. Ezzel kapcsolatban olyan célzatos híresztelések terjedtek el, hogy a demokrata Észtország megszűnt. A szövjetcsapatok már megérkeztek a megállapított pontokra, de az élet ép ugy folyik tovább, mint azélőtt. Az egyezmény nem érinti a szerződő felek jogait és nem jelent olyan szövetséget, amely bárki ellen irányulna hanem csupán védelmi jellegű és regionálisan korlátozott. Az egyezmény egyáltalán nem érinti a most folyó háborúval kapcsolatban tett semlegességi nyilatkozatunkat. Az észt külpolitika irányvonala nem változik; Észtország továbbra is igyekszik minél szorosabb kapcsolatokat teremteni a Balti-tenger valamennyi államával, különösen a kereskedelmi csereforgalom fejlesztésével. A balti államok'uj feladatok előtt állanak, amelyek szorosabb együttműködést követelnek. - Ebben a hónapban másik fontos történelmi esemény is bekövetkezik: a német kisebbség hazatel építése. Az észt nép meggyőződése szerint azonban az észt-német viszony változatlanul barátságos marad. Október 10.-én volt husz éve a földreform megvalósításának, amelynek'segítségével sikerült elérni, hogy az észt nép ura lett saját földjenek, most uj ^ korszak kezdődik a Balti-tenger keleti partjain, amely hazánk és népünk számára békés és szabad fejlődést biztosit. A semleges Észtország is ép ugy megsínyli, a háború nehézségeit, mint szomszédai, különösen az északi államok, a nehézségek azonban mindig megerősítették és egybeforrasztották népünket. A mostani háborúval járó bajok is ezt fogják tenni. Az észt kormány felhív ia az egész népet, hogy vallva; ve vegye ki részét a közéletből, különösen a társadalmi rend javítása érdekében. Valamennyien igyekezzünk szilárd rendre és erős társadalmi f egy elemre hogy mindenki békében folytathassa munkáját egyéni jólétének és hazánk boldogulásának b iz to sí tására. /_J 1/ I Szf/Szf/Vi Ka u n a s . október 28./Havas/ A "Kulturvoroand"' megkezdte azoknak a németeknek az összeírását, akik el akarják hagyni az országot ./..Ti/ I Y Szf/Szf/Vi London, október 28. /Havas/ . A legkorábban megjelenő angol lapok nagy lelkesedéssel fogadtak az amerikai szenátus döntését. A Daily Express hatalmas felirattal közli: 'Az Egyesült Államok fegyvereket adnak el a szövetségeseknek". "Bocs eveit győzelme következtében háromszáz repülőgép hagyja el a jövő héten az egyesült államokat^. A lap newyorki tudésitóga hangsúlyozza, "hogy a szen-tus váratlan hirtelenséggel es nagy többséggel hozta meg határozatát Jelentős győzelmet jelent ez ..oosevelt részére - irja a lap./láTI/ Y Szf/Szf/Vi London, október 28./Havas/ _ -n . , •'. Fraser, üjzéland miniszterelnöke, Londonba érkezve a Press Association munkatársa előtt nyilatkozatot tett, amelyben hangoztatta, hogy üjzéland valamennyi nyersanyagforrása az angol kormány rendelkezésére áll. Megemlítette továbbá, nogy az ország Angliának katonaságon kivul élelmiszereket is szállít./lm/ °