Napi Hírek, 1939. október/2

1939-10-26 [0452]

W To/Rn/Dn Berlin, október 26. /Német Távirati Iroda/ N A német sajtó Bibbentrop danzigi beszédének londoni és * párisi fogadtatásával foglalkozik. A lapok ezzel kapcsolatosan megállapítják, nogv ebben a két fővárosban a semleges államokkal ellentétben még mindig meg­nem-értés uralkodik. A Völkischer Beobachter szerint Parisban és Londonban az­zal tetszelegnek, hogv Bibbentrop kijelentéseinek csupán az volt a célja, hagy a német népet ismét lendületbe hozza és elbágvadt szellemét újjáélessze. Ez a kijelentés csupán annak bizonyítéka, hogv a demokrata államokban most is mint régebben semmit sem ismernek á német nép'érzéséből és gondolkodásmódjából. A német népnek nincs szüksége arra, Hogv a háborús hangulatra befecskendezé­sekkel élénkítsék. A német nép nyugodtan ás elhatároz ottan indult a rákén vs zá­rit ett háborúba. Osztotta ugyan á Vezér reménységét, aki utolsó nagv birodal­mi gyűlési beszédében azt akarta, hogy bé kei elhívása a másik oldalon is vissz­hangra találjon, de világosan tudomásul vette az Angliából érkeze gyűlölettel teli elutasítást, az angoloknak azt az akaratát, hogy a háborút tovább folytas­sák. Hogyan is mondja Chamberlain?: "Mi áll s bek-rútjában? A német kormány és csupán csak a nemet kormány." Az egész német nép megértet­te ezeket a szavakat. De az angolok megsemmisítésre iránvuló akaratával szem­ben saját még erősebb akaratát állítja, hogy visszautasítsa a Fémetország életjogai elleni támadást és kivívja biztonsagát. Tulajdonképen meg kellett volna Parisnak és Londonnak értenie azt a visszhangot, amelyet a birodalmi külügyminiszter beszéde danzigi hallgatóinál keltett, feltéve, ha egyáltalán meg akarták érteni. Itt nem egy miniszter tette tömeg előtt világossá, amit most tenni kell, hanem itt nyolcvanmillió ember szószólója fejezte ki, ami minden német agy meggyőződésé és akarata: erőnkben bizva és a. Pührerbe vetett hittel győzni fogunk." A Deutsche Allgemeine Zeitung az ellen a francia erv ellen fordul, amely azt állítja, hogy ha a nemzeti szocialista birodalom Versailles ellen küzd, akkor fel kell vetni a kérdést, hogy mi köze van Ausztriának és a Szudétavideknek Versailleshoz. Ha mi Versaillest említjük, - irja ezzel kapcsolatosan a berlini lap, - akkor magától értetődően 3t. Germainre is gondolunk. Amint a versaillesi revízió, épen ugy a st. germaini revízió is, amennyiben aémet em­bereket érint, kezdettói fogva célja volt a nemzeti szocializmusnak, - olyan célja, amelyet Hitler Adolf alapvető nézete szerint kötelességként kell fel­fogni I /MTI/ I Ke/Ke/Dn Szófia, október 26. /Stefani/ Az olasz gazdasági bizottság Belgrádból jav et Szófiába érkezett és ma megkezdi tárgyalásait a bolgár kereskedelmi minisztérium kép­viselőivel az olasz-bolgár kereskedelmi megállapodás kiegészítéséről és az uj általános helyzettel való összhangbahozataláról. /MTI/ Út Ankara, október 25. /Stefani/ * ^v»V»\» A bolgár kormányválság Ankarában aggodalmat keltett abban az irányban, nem akar-e Bulgária változtatni politikájának irányán. Bfcs&eií megfelelően az uj kormány megalakulása és a semlegesség fenntartá­sa mellett történt állásfoglalása Ankarában meglepetést keltett. Ezen kívül figyelemmel kisérik Oroszországnak arra • irányuló törekvését, hogy uj barátokat szerezzen magánná, a Fekete-ten­ger vidékén. Ebben az értelemben magyarázzák a moszkvai bolgár követ Szófiába' történt visszatérését. Attól tartanak, hogy ez r tény a török­orosz barátság elhidegülését eredményezheti. /MTI/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents