Napi Hírek, 1939. október/2

1939-10-16 [0452]

o-Za/Ho /.Kultusztárca költségvetése /folytatás • / Ezenkívül megoldásra került a textilkémiai és atomfizikai intézet elhelyezé­se is. Létrehoztuk 500.000 pengő kéltséggel,amelyhez a honvédelmi tárca' is hozzájárult az aerodinamikái és az aerotechnikai intézeteket- Ezekre a következő években ujabb lOOrlOO.OOO pengőt tervezünk a tárca költségve­tésébe. Mindent összevéve a legutóbbi-'három évben egymillió pengőt hasz­náltunk fel a. Műegyetem fojlosztósérc f a legközelebbi három évben pedig í 300.000 pengő -11 majd rendelkezésre. Nem ejtjük el emellett az épít­kezés tervét sem s .annak első részét talán sikerül a kivetkező'évben meg­indítani. A felszerelés hiányait feltétlenül meg kell szüntetni, ehhez azonban az összes egyetemeken három-négymillió pengőre volna szükség, ugy hogy ennek a kérdésnek a megoldásával még várnunk kell. Több felszólaló szóvátette a tandíjkedvezmények kérdését. Ez nagyon nehéz probléma - mondotta a miniszter - s nem szabad egyetlen szem­pontból megítélni. A progresszív tahdij bevezetése nagyon jól bevált á kö­zépiskolában azon az alapon, hogy egyfelől a tanulási eredményt pontozták ' másfelől megfelelően ' *:f\ rigyelembeveszik a szülök vagyoni helyzetét, mégpedig nem a, vagyontalansági bizonyítvány szerint, hanem a tényleges helyzetnek megfelelően. Hangoztatta á miniszter, hogy teljes mértékben az a felfogása, hogy a nép tehetséges fiait mindenkeppen támogatni kell, de nem vállalkozhatík a kontra,-szelekeióra. Ezért szüntette meg azt a rend­szert, amelyben a közalkalmazottak gyermekei különbség nélkül kedvezmé­nyekéi; kaptak, s ezzel elvették a helyűket'az egyszerűbb társadalmi réte­gek tehetséges gyermekei elől. Ha a fbldmives és munkásrétegnek kiemel­kedően tehetséges gyermekei vannak, azokat, min; 1 en eszközzel támogatja és a Horthy Miklós ösztöndíjat a kormányzó Ur Őfőméltósága helyeslésével éppen ezzel' a célzattal létesítették. A nyolcosztályos elemi iskolával kapcsolatban . bejelen­tette a miniszter, hogy remélhetően még ebben a. költségvetési évÜen be­nyújtja az errevonatkozó törvényjavaslatot, amely a, kérdést megfelelő módon oldja meg. Az uj iskolatípussal kapcsolatban a falun meg lehet te­remteni azt az iskolát, amelybe az öttől nyolcadik osztályig, a falusi gyermekek majd csak a: téli' hónapokban járnak, vagyis a szorgalmi ido itt október 15-tői április 15-ig tart majd.Ezeknek az osztályoknak kétféle tantervük lesz, falusi és városi; a falusi iskola mezőgazdasági irányban, a városi pedig - miként a polgári iskola is - általános irányban nyújt majd ismereteket a növendékeknek. Ami a tanári és tanítói lét számviszonyok rendezését illeti, megállapította a miniszter, hogy a középfokú iskolák'tanárai kétféle képositosüek, egyetemi vagy főiskolai képesítésük vai, Az egyetemi képesítésű tanár tűmé szét oson magasabb javadalmazásban részesül, mint a ' főiskolai képesítésű. Az egyetemi képesítősüok a gimnáziumi, kereskedelmi, mezőgazdasági középiskolai," líceumi es tanítóképző intézeti tanárok. Fő-' iskolai képositosüek a polgári iskolai és testnevelési tanárok. A testne- ' velési tanárok helyzetének javítása céljából igen fontos lépések történtek, A mult évben egy állássá], űzévbon pedig két állással megnyitotta a Hato-~ dik fizetési "osztályt a, testnevelési tanárok számára is, ezenfelül a pénz­ügyminiszter hozzjárulásával a testnevelőtan.íróknak a helyettes és óraadó minőségben eltöltött három esztendőn felüli éveit épp ugy beszámítják a szolgálati időbe, mint a többi tanárcsoportnál # /Folyt. köv. /

Next

/
Thumbnails
Contents