Napi Hírek, 1939. október/2

1939-10-19 [0452]

o- p >/­a I ^ Magyar Távirati Iroda jelenti: A képviselőház pénzügyi, közigazgatási és társadalompoli­tikai bizottsága csütörtökön délután . . . megkezdte a belügyi tárca költ­ségvetésének tárgyalását. Az ülésen a kormány részéről vitéz íCeresztes-rischer Ferenc belügyminiszter és Reményi-Sohneller Lajos pénzügyminiszter, valamint Szász Lajos pénzügyi államtitkár és L ' ' . vitézBonczos Miklós, Tomcsányi Kálmán, Johan Béla és Csatáry Béla belügyminisztériumi államtatkárok voltak jelen. Az együttes bizottság előadójául Öergelyí'iy .Andrást választot­ta meg , aki részleteiben ismertette a belügyi tárca költségvetését. Az előadó beszédében rámutatott arra a'fontos szerepére, amelyet a belügyi tárca az ál­lamigazgatás életében betölt. Hangsúlyozta, hogy az eredményes küloolitlká­nak Jegbiztosabb alapja az okos körültekintő belpolitika; ez a megállapítás különösen manapság időszerű, amidőn úgyszólván az esess világon annyira, súlyos és bonyolult külpolitikai viszonyok uralkodnak, hogy azok következté­ben a belső politikai tennivalók még az eddigieknél is fokozottabb jelentő­séget nyernek az államigazgatás életében. Az együttes bizottság _ csütörtöki ülésén " • a belügyi tárca három címét mégpedig a központi igazgatás, a kárpátaljai köz­igazgatás'és a vár-megyék, városok es községek igazgatásának költségvetését targyalta. Ezekhez a elmekhez hozzászólt Laícy Dezső,' Szakáié Pál. Szőlőssy Jenő, Demkó Mihály, Mföldy Béla Inántsy-Papp Elemér, Csilléry András. Incze Antal, Tegzes László, ííorponay Ede, Nyilas Ferenc, Temesváry Imre és Salkovszky Jenő. Vitéz Keresztes-F'ischer Ferenc belügyminiszter a képviselők felszállására válaszolva különösen kitért a magyar népesedés kérdésére. A " népesedés kérdése annyira átfogó probléma, hogy érdekelve van benne az egész nemzetpolitika^ az egész nemzetnevelés. Egyesek ma halálharangot kongatnak a magyar népesedés kérdésében. Ez a felfogás, bzonban jogosulatlanul pesszimisz­tikus, A régi időkkel szemben,amikor a népszaporodás kérdése egyáltalán "nem okozott gondot, ma komolyan kell ezzel a kérdéssel foglalkozni. A kormány állandóan vizsgálja a kérdést és mind a gyermekhalandóság leküzdése, mind pedig az emberi élet. tartam meghosszabbítása terén már is "jelent ős eredménye­ket ert el* A népszaporodás csökkenése főleg erkölcsi okokban leli magyará-" z _tát, éppen ezért a népnek erkölcsi szempontból való nevelése egyik legfon­tosabb eszköze a népszaporodás előmozdításának. A kormány az alsóbb népréte­gek, különösen a falusi néprétegek életszínvonalának emelésére szellemi és ' erkölcsi felkészültségének fokozására törekszik. Mindezeket a kérdéseket kü­lönben is törvényjavaslattal kivanja rendezni. Olyan felfogással szénben, amely a közigazgatás átszer­vezését az államos itassál véli megoldani, kijelentette a belügyminiszter, ' hogy az abszolút államositás az autonóm igazgatás megszüntetését jelentené, ami nagyon káros következményekkel járna."0 az autonóm igazgatás fiive' autonomiákat%agyományon kivül azért is fontosnak tartja, mert ezek az állam­polgári és nemzeti nevelés elsőrendű tényezői, A hibát az autonómiák egészség­telen irányú fejlődésében és túlzott centralisztikus törekvésben lát ja. J A jö­vő esztendőben egy nagy átfogó közigazgatási reformnál kivan a törvényhozás " elé lépni s ebben a reformban ' '- szeretné a közigazgatás valamennyi'kérdé­sét megoldani.Ennek kapcsán felvetődik majd az a kérdés, vájjon a kinevezési vagy a választási rendszer a helyesebbre az autonómiákban. Nagyon ". örül majd, hogyha ezt a kérdést az egész vonalon megvitatják és ha olyan megoldási sikerül majd találni, amely a választási rendszer előnyeit egyesíti a kineve­zési rendszer előnyeivel. -

Next

/
Thumbnails
Contents