Napi Hírek, 1939. október/1

1939-10-13 [0451]

Y Szf/Szf/Wa M o s z k v a, október 13./Havas/ Szaradzsoglu török külügyminiszter délután mintegy két óra hosszat tartózkodott a Kremlben. Mint hire jár, a török kül­ügyminiszter állandó érintkezésben volt Anglia és Franciaország diplomá­ciai képviselőjével./MTI/ Y Szf/Szf/Wa Washington, október 13./Havas/ Az Antillák közelében egy idegen tengeralattjáró rajt figyeltek meg % amely több kisebb és egy nagy tengeralattjáróból allt. A tengeralattjáróraj jelenlétéről Snyű'er demokrata képviselő tett jelen­tést, aki az ezen a'vidéken épített erődítmények felett tartott szemle­utjárél tgrt vissza./MTI/ W Os/Mo/la Stockholm, október 13./Német Távirati Iroda/ N A három északi államfő október 18.-i stockholmi meg­beszélésével kapcsolatban illetékes helyen kijelentik, hogy ez alkalommal megbeszélik mindazokat'a politikai kérdéseket, amelyek közösen érdeklik a három északi államot. Mint ismeretes, az államfőket a külügyminiszterek ds elkísérik. Semmi sem ismeretes még arról, vájjon a találkozó al­kalmával sor kerül-e az északi államok békefelhívására. Ezt a gondolatot az stockholmi sajté vetette fel. Stockholmi körökben azt hiszik, hogy az értekezleten a finn kérdést is megtárgyalják./MTI/ W Cs/Mo/la Riga, október 13./Német Távirati Iroda/ N f A vegyes lett-szovjetorosz katonai bizottsághoz tar-' tozo szovjetorosz katonai küldöttség egy része pénteken Rigába érkezett. A bizottság feladata az, hogy az október 5.-i segélynyújtási egyezmény alapján kidolgozza az egész szerződés végrehajtásáról intézkedő részletes rendelkezéseket.. Az Észtországból Ricába érkezett'küldöttség élén Issakov helyettes szovictorosz tengerészeti népbiztos áll. A szovjotorosz tiszte­ket lett bizottság fogadta. Tagjai között van Hartmanis tábornok, volt vezérkari főnök, aki most a hadseregfőparancsnok mellett teliesit külön­leges szolgálatot, (mii X E/S/Wa Isztanbul, október 13,/Stefani/ *Hir szerint a törők-orosz egyezményt nénteken este Molotov és Szaradzsoglu tanácskozása után aláirtak. Az egyezmény értelmében - hír szerint - Törökország minden körülmények közötvsemleges marad és valamennyi hatalom elől el­zárja a tengerszorosokat./MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents