Napi Hírek, 1939. október/1
1939-10-04 [0451]
HT küm. tfi Róma, október 3./Magyar Távirati Iroda/ A Tribuna londoni tudósítója szerint az angol fővárosban nem hiszik, hogy Berlinben a sző szoros értelmében vett német olasz tárgyalások folytak volna, hanem Giano gróf inkább a német álláspont meghallgatására szorítkozott, A legtöbb lap azonban arra^a következtetésre jut, hogy Olaszország : határozott Közvetítő akciot nem vállal magára, mivel tudja, hogy LAngláá és Franciaország eleve elutasít minden olyan lépést, amely jelenleg a béke helyreállítására irányul. A Times római tudósitója ezzel szemben határozottan azt állítja, hogy az olasz közvéleményben az a meggyőződés alakult ki. hogy Olaszországnak feltétlenül támogatnia kell a jelenlegi bélsakciót, amelyben Olaszország számithat a Vatikán közreműködésére is. áz angol sajtó szerint egyébként Hitler békeajánlatai a következők volnának: 1:/ Len yel nemzeti állam megalkotása. 2. / Garancia Magyarországnak, Romániának és az uj Lengyelországnak. 3. / Nemzetközi értekezlet összehívása Németország jelenlegi gyarmati igényeinek és Olaszország törekvéseinek megvitatására. - Igen nagy érdeklődéssel követik Londonban Törökország magatartását. A Stampa londoni tudósítója szerint Churchill legutóbbi beszédében valóságos szerenadot játszott Olaszország irányában. Feltűnt, hogy a beszédnek Olaszországról szóló részét csak utólag adták ki az újságíróknak. A tudósitó szerint az angol fővárosban hangoztatják, hogy Olaszországot Anglia nem számítja lehetséges ellenségei kozé és Londonban, biztosra veszik, hogy Olaszország nem fog résztvenni a jelenlegi háborúban. -Usmerik azonban, 'nogy Olaszország mindenben a legszigorúbban követi érdekei parancsát. 17 Ra/Rn/Vi vk Bérli n, október 4./Német Távirati Iroda/ N A véderőfŐparancsnokság közli: Keleten az eddigi demarkációs vonal és az újonnan meg.,,!Lapított német-orosz érdekhatar közötti terület megtisztítása során még harcokra kerülte sor a lengyel csapatok szétszórt részeivel. Nyugaton az ellenség csak Saarbrücken vidékén fejtett ki gyen :e tüzérségi tevékenységet. Máshol csend volt. A kereskedelmi náboruban a német haditengerészeti erők szeptember 30 ;a óta ujabb 72, gőzöst fogtak el. Egy részüket dugáru szállítása miatt német kikötőkbe kisérték./KI 1/ I Szf/Szf/Vi vk P á r i s, október 4./Havas/ • Hivatalosan jelentik október 4,-én délelőtt: Az éjszaka nyugodtan telt el. Zweibrückentől délre mindkét részről a tüzérség tevékenységet fejtett ki./MTI/ Ht küm Vi Moszkva, október 3./havas/ Az orosz fővárosban meg mindig nem lehet értesüléseket szerezni arról, hogy mit akarnak elérni az "oroszod a török kormánytól, hir szerint Szaradzsoglu Moszkvába érkezésének pillanatában a törökök bizonyos biztosítékokat adtak a szövetségeseknek, hogy nem mennek bele *mmijtb olyan megállapodásba, amely összeegyeztethetetlen Franciaország és Anglia iránti kötelezettségeikkel, /MTI'/ ORSZÁGOS 1 EVÉLTAK