Napi Hírek, 1939. szeptember/2
1939-09-17 [0450]
Y Szf/Szf Ho VK P á r i s , szeptember 16. /Havas/ \séjrr> J francia csapatoknak a Siegfrid-vonal minden pontjára gyakorolt erősebb és erősebb nyomása arra kényszeriti a megerősitett nagy német vonal védőit, hogy mind nagyobb erőt fejtsenek ki előreUlt helyzetük megvédésére.^Az ellenség ugyanis kénytelen volt felszélitani a tartalékokat, hogy erősitsék meg azokat a pontokat, ahova most a francia katonák eljutottak. Ugy látszik a német parancsnokság elhatározta, hogy erélyesen megvédi a Siegfrid-vonal és a francia határkozti területet, mig a Rajna és a Mosel közötti 150 kilométeres arcvonalon a tüzérség élénk tevékenységet fejt ki és a két hadsereg előretolt egvségei, amelyeknek kisebb előőrsei egymást megtámadták és a határok mentén éberen őrködnek, érintkezésben vannak egymással, anélkül, hogy a nap folyamán nagyobb szabású hadműveletet végrehajtottak volna, vagy azokról legalább is hivatalos jelentésben beszámoltak volna. Illetékes katonai körök helyénvalónak tartiák ezzel kapcsolatban leszögezni, hogy a folyamatban lévő katonai müveletekről szóló szenzációs értesüléseket a legnagyobb tartózkodással kell fogadni. Megjegyzik, hogy a nyugati arcvonal legszélső határát a Mosel folyó alkotja. A hadműveleteknek, mint a legutolsí hat nap al l;t a Sierck és a Perl vidékén lefolyt hadműveleteknek is e nagy folyónak a jobb partján: ugyan a szinhelyem a balpart azonban semleges luxemburgi terület és a Mosel szélessége ezen a helyen kizárja, hogy az ellenségeskedést akárcsak tévedésből is kiterjesszék luxemburgi területre. A német csapatok állományuk raegerősitése ellenére is kénytelenek voltak bizonyos övezeteket kiüriteni. ahol a helyzet bizonyos uralkodó pontokon a francia előrenyomulás következtében tarthatatlan volt.számukra. Kénytelenek voltak bizonyos falvakat is kiüriteni. Ezeket teljesen lerombolták, hogy a házakat és pincéket, melyek ezen a vidéken regi szilárd épitmények ós igy erődök gyanánt szolgálhattak volna, a franciák ne használhassák fedezékül abban az esetben, ha elfoglalták a területet. /MTI/ X E/E Ho Vk' Bukarest, szeptember 16. /Stefani/ . Kiadott rendelet bevezeti a motorkerékpárosok önkéntes szolgálatát a román hadseregben, /MTI/ A fi/Ho' KU^ Athén, szeptember 16. /Stefani/ ' ^ A kormány ugy intézkedett, hogy az 1937,i korosztály* •któber elsejével szabadságolható. /MTI/