Napi Hírek, 1939. szeptember/2

1939-09-28 [0450]

o-Má/Má/Ho Miskolc, szeptembei 28. a) A tisza evangélikus egyházkerület csütörtökön/diósgyőri vasgyárban tartotta szokásos kozgyülését. Az elnöklő Lichtensten László fői. ispán, egyházkerületi felügyelő rámutatott arra, hogy a mai nehéz körülmé­nyek között legelső szükségesség az összes társadalmil k összefogá­sa. Mi a béke alapján állunk - mondotta - és Krisztushiszellönében dolgoü zunk. hogy elérjük a magunk magyar i|azságát. Az elnök ezután felhívta a lelkészeket a fokozottabb szociális <es vallásos munkáia* mert a vallás jelenti a mai világban a legnagyobb erkölcsi értéket. A közgyűlés ezután hódoló táviratot küldött Horthy Mik­lós kormányzónak, táviratban üdvözölte Teleki Pál gróf miniszterelnököt és Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi minisztert, Turóczy Zoltán püspökit jelentésében főleg azt Jiangoz­tattá, hogy a felekezeti békesség megteremtése, amelyre a külföldön már sok_pelda van, a legelsőrendűbb szükségesség a magyal egyházi élet számá­ra is. Végül Zsedéuyi Béla indítványára elhatározta a közgyűlés, a teljes tisztújítást, hogy a felszabadult területek egyházi vezetői is bekapcsolódhassanakaz egyházi élet vezetésébe. /MTI/ ) o^^oJtiMíKJ W Mi/En/Ho Panama, szeptember 28. A panamai értekezletnek annyi " javasiat tal kell foglalkoz­nia, hogy az értekezlet nem vasárnap este zárul, mint tervezték, hanem leg­korábban hétfőn este. Az értekezlet bezárását azért halasztották el,hogy Argontinának és Chilének alkalmat adjanak javaslataik ' L_ , megtárgyalásai ^xugQ^y képviselőie• a mai értekezleten állandó kereske­delmi bizottság létesítését javasolta. Ez a javaslat egyezik az Egyesült Államok inditv anyává 1, Mexikó azt javasolta, hogy a következő pánamerikai ér­tekezletet 1940 október elsejére Havannába hiviák egybe. Ez a javaslat azonban ellenkezik az egyesült Államok kömányanak ónaiával, .amely vala mennyi fontos kérdés lehetőleg azonnali megoldását kívánja. /MTI/ W Mr/Rn/Ho Belgrád , szeptember 28. Az állandó ' " ' német-jugoszláv bizottság esütöi& tökön délután taitotta első ül'-át n külügjm iniszteriuiuban. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents