Napi Hírek, 1939. szeptember/2
1939-09-24 [0450]
o- Bl/Zs Hajdúszoboszló , szeptember Z\. Hajdúszoboszlónak és vidékének ipartestülete vasárnap este tartotta székházavató díszközgyűlését. Tasnádi Nagy András igazságügyminiszter ,miután délután négy órakor a városházán átadták neki a díszpolgári oklevelet, . kiséretével , valamint Hajdúszoboszló város vezetőivel együtt szintén megjelent a. hajdúszoboszlói iparosok ünnepségén. Kívülük ott volt dr. Dobsa László, az IPOK igazgatója, . . Zelinger Ede, a debreceni kereskedelmi és iparkamara alelnöke, da?.Olasz Vilmos, a kamara titkára, Galamb Ferenc a debreceni ipartestület elnöke, a hajdúszoboszlói ipartestület vezetősége és úgyszólván minden tagja. A széházavató díszközgyűlést Gseka Péter hajdúszoboszlói ipartestületi elnök megnyitószavai vezették be, aki üdvözölte a megjelent előkelőségeket. Utána Tásnadái Na_y András igazságügyminisztor emelkedett szólásra. Elsősorban örömét fejezte ki afölött, hogy a székházavatő ünnepségen megjelenhetett, majd igy folytatta: - Ma is vannak még, akik szembe akarják állítani az iparost és s gazdát. Még ma is vannak olyanok, akik az iparosságot második sorba szeretnék helyezni, hangsúlyozván Magyarország agrár jellugét. Ezeknek annyiban van igazuk, hogy a legősibb foglalkozás Magyarországon a mezőgazdasággal való foglalkozás és a magyarság legszélesebb rétegei ma is a földet müve lik, azonban nincs igazuk, ha azt nézzük, hogy Magyarországon ipar már igen régen van. Annak, hogy _.z ipar jobbén nem fejlődött ki, oka csak az a sok szenvedés, amelyen az ország keresztülment. Nemzeti érdkkünk, hogy minél jobban közeledhessünk az ideális állapothoz, amikor minden iparcikket itt bennt az országban elő tudunk állítani. -Ezért vette a kormány programmjába - folytatta a miniszter hogy az országban IPVŐ nyersanyagokat feltárja és azokat felhasználja. Annak, hogy ezen a téren-milyen sikerrel működik a kormány, bizonyítéka egyebek között, hogy ma már pár esztende} fáradozás után olajszükségletünknek körülbelül egyharmadát elő tudjuk állítani, holott még talán öt-hat évvel ezelőtt ugy szólván semmi olajtermelésünk nem volt. Igyekszik a kormány az iparosságnak, éspedig elsősorban a kisiparosságnak segítségére lenni, mert az ország akkor erős, ha sok egészséges, független kisexisztencia van. A kormány nagyon jól tudja, hogy az iparoeocás az országnak gazdagodást jelent, de ez érdeke a gazdaközönségnek is, mert az itthon előállított iparcikk, ha itthon tudjuk a nyersanyagot is megszerezni, olcsóbb, mint amit drága' pénzen külföldről kell behozni. - Érdeke ez a gazdaközönségnek azért is, mert a vegyietekig felosztogatni a kisbirtokokat nem lehut. Ü gazdának is jobb, ha gyemrkei közül egyiket-másikat iparosnak nevelheti és igy nem lesz a kis földből még kisebb. 2z a kormánynak a felfogása az iparról. Minden jó magyar ember szeretettel, mertértéssol van a magyar iparosság iránt. Mindenki kivánja a magyar iparosság sorsának jobbrafordulását és fellendülését . - Kívánom, - mondta később - hogy ebben az otthonban erősödjék tovább a hajdúszoboszlói iparosság és kívánom mindenekfölött, hogy egyetértésben éljen egymás mellett, mert ha ez az iparosság egymást támogatja, akkor feltétlenül jobban fog menni a sora ebben a városban, mint ment eddig. Ebben a szellemben avatom fel ezt a házat s kérem Hajdúszoboszló iparosságára es erre a házra is Isten áldó kegyelmét - fejezte be avatóbeszédét^Tasnádi Nagy .András igazságügyminiszter, hosszantartó lelkes éljenzés es taps közepette. /Folyt. köv ./ofi^aos izv( .