Napi Hírek, 1939. augusztus/2

1939-08-19 [0448]

W Áf/Áf/Dé Berlin, augusztus 19. /Német Távirati Iroda/ Több angol és francia lap feltűnő tálalásban Szlo­vákiával megkötött állítólagos katonai szövetségről közöl jelentéseket, E szövetség értelmében Szlovákia felett teljesen a birodalom rendel­kezne. Megbízható értesülés szerint ezek c jelentések és a hozzájuk; fűzött megjegyzések téves elképzeléseken alapulnak, ha nem éppen tu­datosan azt célozzák, hogy más dolgokról eltereljék a figyelmet. Mint ismeretes, a német birodalom március 23-án szerződést kötött Szlovákiá­val, amelynek értelmében magára vállalja a szlovák állam politikai füg­getlenségének és területi épségének védelmét. E szerződés 2. szakasza kimondja, hogy a német véderő egy bizonyos sávban, amelyet az akkori­ban nyilvánosságra hozott szerződésszövegben egyébként pontosan körvo­bakaztak, bármikor katonai berendezéseket építhet és azokat az általa szükségesnek tartott haderőkkel megszállhatja. Az elmúlt napokban Németország és Szlovákia sikerrel be­fejezték azokat a megbeszéléseket, amelyek a március 23-i szerződés 2. szakaszának végrehajtása céljából szükségesek voltak. Te­hát nem arról van szó, hogy a március 23-i szerződésen túlmenő jogokat nyújtsanak Németországnak, hanem csupán az•akkor biztosított jogok alkalmazásával kapcsolatos intézkedésekről, A külföldi sajtónak ujabb szenzációs, német-szlovák megállapodásokról terjesztett hirei tehát éppen olyan tévesek, mint a külföldi lapok régebbi jelentései, amelyekben a mostani tévhireknek pontosan az ellenkezőjét állították, nevezetesen nem a szlovákiai - ... — — - '"Va . . ' német jogok ki- ; terjesztését, hanem azt, hogy TTőmctország állítólag harmadik állam kö­zére akarja játszani Szlovákiát, /tűri/ o Ln M.kir. háziasszonyképző iskola Komáromban. Ezév szeptem­berében nyilik meg ez a hézagpótló női iskola, amely növendékeit a mai kor kívánalmainak megfelelően lövendő háziasszonyi hivatásukra készíti elő. Az intézet a földmivelésügyi miniszter • fennhatósága alatt áll, Megadja minden leánynak a háztartás gazdaságos és észszerű vezeté­séhez mindazon szükséges elméleti és gyakorlati ismeretet, amely nélkül_ a mai nehéz időben boldogulni nem tud. Elméleti es gyakorlati tantergyai is e célt szolgálják, amelyek a következők: háztartási ismeretek, egészségtani ismeretek, főzés, befőzés, különböző háztartási munkák, fehérnemű bű felsőruha varrás, magyaros kézimunkák, kerteszet, baromií­tenyésztés, sertéshizlalás, tejkezelés, , . A tanulmányi Idő egy év. Az intézetbe felvehetők 16 elet­'vüket betöltött leányok. Érdeklődőknek bővebb felvilágosítást es tájé­koztatást készséggel aá az intézet igazgatósága. /MTI/ Pp Szf/B/Na/Ln Varsó, augusztus 19. /Lengyel Távirati Iroda/, A Kurjer Poranny azt irja, hogy a lengyelorszegi nemet kisebbségre gyakorolt nyomásról terjesztett hirek között sok olyan van, amely néhány hónappal ezelőtti eseményekre vonatkozik, vagy egeszén je­lentéktelen e seték eltulzásán alapszik. A lgp tiltakozik a nemetek , elleni állitólagos lengyel pogrom vádja ellen és cáfolja azt a hirt is, amely szerint Poznanban Hitler kancellár képmását elegették^volna.

Next

/
Thumbnails
Contents