Napi Hírek, 1939. június/2
1939-06-19 [0444]
o- Bs/Bs/Szt Veszprém, június 19. . A A Magvarországi Kémet iépmüvelődesi egyesület vasárnap rendezte Városlőd közsapben zászlószenteléssél egyber-Jtött ünnepélyét. Az egye&Ulet tagjai reggel zárt sorokban, zenével vonultak lel a templomig, ahol mise közben Pintér László* kanonok, volt országgyűlési képviselő ünnepi beszédet mondott, majd felszentelte az egyesület zászlaját. Mise után a zenekar térzenét adott a templom előtt s a varoslődi ifjúság népdalokat adott elő. . Délben diszebéden vettek reszt, majd délután o órakor zeneszó mellett kivonultak a püspökségi rétre, az ünnepség színhelyére. Pintér László kanonok nyitotta mer az ünnepséget rövid beszéddel, majd a közönség elénekelte a Himnuszt es "Seid geetUsst.kezdetű, német dalt. Grimmayer Antal varoslődi ifjú üdvözölte a megjelenteket, utána Rippel János német népmüvelődési égvesületi titkár tartotta meg ünnepi beszédét. A műsor keretében szerepelt még Albert Ferenc szavalata, Pettinger Ferene vendégszónok, Feula Gvörgy és Horzog József népművelési e.qyesülsti titkárok előadása és Weiss Franciska szavalata. Az ünnepélyt Pintér László kanonok szavai zárták be, majd a közönség ismét elénekelte, a Himnuszt* Este táncmulatság volt, amely a reggeli órákig tartott. /MTI/ —.—. — He/Szt Helyreigazítás* Mai 1G. kiadásunknak Lorenz Sö főcsoportvezt-tőről szóló hirében az első bekezdés utolsó mondata helyesen igy hangzik: Kedden délben a külügyminiszter dejeunert ad tiszteletére. /MTI/ o- Küm Szf/Vv § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormányzó ur őfőméltósága a Phénix búvárhajó elsülylyedése alkalmából a következő részvéttáviratot intézte a francia köztársaság elnökéhez: "Lebrun Albert köztársasági elnök ur önagymélt°ságának, Paris: Mélyen megrendülve ama tragikus veszteségtől, amely ugy a francia tengerészetet, mint az egész francia nemzetet érif a Phénix szerencsétlensége folytán, kérem, fogadja, Elnök Ur, az én fájdalmas ' együttérzésem nyilvánítását, amelyhez az egész magyar nemzet is csatlakozik. Horthy Miklós a magyar királyság kormányzója." A kormányzó ur részváttáviratára a következő válasz érkezett: • "Horthy Miklós tengernagy, a magyar királyság főmélt^ságu kormányzójának, Budapest: Főméitóságod együttérzése, melyet ugy maga, mint a = magyar nemzet nevében fejezett ki a Phenix tengeralattjáró szerencsétlensége alkalmából, mélyen meghatott és ezért megindultan köszönete^ fejezem ki. Albert Lebrun."