Napi Hírek, 1939. június/2
1939-06-19 [0444]
Bo SzfAvt Köm Belgrád, iunius 19. /Magyar Távirati Iroda/ /oet &un A Novosti * vezércikkben foglalkozik a magvar parlament megnyitásával. Elmondja, hogy ezt az eseményt nagy érdeklődéssel kisérték. A jelenlegi parlament az első, amely titkos szavazás révén alakult.meg. Erre a parlamentre szokatlanul nagy # feladatok vá*r*V* Az uj parlamentben a kormány nagy többséggel rendelkezik. A parlament munkaprogrammjáról szólva a lap elmondja, hogy az első helyen a földbirtokreform, a szociális reformok és az adórendszer korszerűsítése szerepelnek. A mostrni ülésszakon 22 törvényjavaslat kerül tárgyalásra. ^ . Mar az eddigi első ülésen is megnyilatkozott az az óhaj, hogy Magyarország továbbra is megmaradjon az alkotmányosság utján. Ezt hangsúlyozta Teleki Pál miniszterelnök a kormánypártban és ennek adott még nagyobb súlyt Horthy Miklós kormányzó megnyitóbeszéde. A kormányzó " szavaival kapcsolatban a Kovosti igen rokonszenvesnek látja azt a korulménytm hogy a kormányzó a 13 év előtti mohácsi beszédében is hangsúlyozta a Jugoszláviához való közeledés szükségességét, most pedig ismét szivélyes szavakat intézett Jugoszlávia címére. Azt is örömmel állapítja meg a lap. hogy az elmúlt években egyetlen magyar külpolitikai megnyilatkozásból sem hiányzott a Jugoszláviáról való szivélyes megemlékezés. Végezetül a cikk annak a reményének ad kifejezést, hogy a rnagyar-román feszültség a kisebbségi kérdés sima rendezése által meg fog szűnni és Magvarorszag is azoknak az államoknak sorába lép, amelyek a béke érdekében távol akarják magukat tartani az őket közvetlenül nem érintő viszályoktól. — 9 mm # — rr Bs/Szt Küm Belgrád, június 19. /Avala/ A Politika vasárnapi száma foglalkozik Horthy kormányzó beszédével és különösen kiemeli az abból kicsendülő bákeakaratct* A lap ugy véli, hogy a mind kedvezőbbé váló körülmények következtében Magyarország és Jugoszlávia között még szorosabb közeledés fog létrejönni. Világos - folytatja a cikk -, hogy Magyarország,Jugoszlávia, R 0 mánia, valamint szomszédaik kétségtelenül egymásra vannak utalva és hqe, y politikai és kulturális együt tmüködó süknagy kihatással lehet nemcsak saját békés fejlődésükre, hanem az általános béke ós jólét megerősítésére, is. Ma olyanok a körülménvek, hogy ennek az együttműködésnek szükségszerűsége' magától adódik Is nyilvánvaló, hogy ennek minden szükséges feltétele meg is van. Ebben a tekintetben Jugoszlávia magatartása világos" és nyílt, miután őszintén óhajtia a Magyarországgal való iófiszony megerősödését békés politikája és fennálló barátságai keretében. Horthy " kormányzónak ez a Jugoszlávia felé irányuló baráti kezdeményezése különös figyelmet érdemel. /MTI/ * " " —. —. — X Szf/Szt S á p o 1 y, június 19. /Stefani/ . . " Ma reggel egy olasz hajóraj útnak indult Nápoly kikötőjéből, hogy programmszerüen látogatást tegyen a spanyol, portugál és marokkói kikötőkben. /MTI/ - ' " - . - . - ORS2AGOS LEVÉLTÁR