Napi Hírek, 1939. június/1
1939-06-13 [0443]
o- Ln/Ln § A Magyar Hírlapírók Országos Nyugdíjintézetének igazgatósága kedden délután ülést tartott. Az ülésen az elnöklő Zimmer Ferenc kegyelettel emlékezett meg néhai dr, Bródy Lajosról, a Nyugdíjintézet tiszteleti tagjáról, aki a Nyugdiiintézet legválságosabb kor = szakában egy évtizednél hosszabb ideig volt az intézet alelnöke és önfeláldozó munkájával sokat tett a megöregedett és megrokkant újságÍrók, valamint ezek özvegye és árvája erdekében. . Ezután az elhunyt dr, Balogh Henrikről emlékezett mg az elnök, maid az igazgatóság elhatározta, hogy részvétét fejezi ki az Első Magyar Altalános Biztosító Társaságnak Teieszky János igazgatósági elnök hirtelen elhunyta felett. Teieszky János a hirlapirók nyugdíjintézetének ügyei iránt mindig nagy érdeklődést tanus&tott és az intézetet hathatós támogatásban részesítette. Az igazgatóság mindhárom halott emlékét jegyzökönyvében örökítette meg. Ezután áttértek a folyó ügyek tárgyalására. Az intézet legutóbbi közgyűlése ugy határozott^ hogy a Sajtókamara megalakulása után a Nyugdíjintézet tagjait rendkivüli közgyűlésre hivják össze. Az igazgatóság ugy határozott, hogy az intézet ezt a rendkívüli közgyűlést kora ősszel tartja meg, /MTI/ X Szf/Szt P á r i s. június 13. /Stefani/ Bonnet külügyminiszter hosszas tanácskozást folytatott Suad Davaz török nagykövet tel, A kiszivárgott hirdc szerint az eszmecsere folyamán végleg megállapodtak .a francia-török egyezmény utolsó részleteiben. /MTI/ —. —»— ff Áf/Áf/Szt Prága, június 13. /Német ^ávirati Iroda/ N A védnökség kormánya a birodalmi védnökkel egyetertaieg a gazdasági viszonyok nyugodt és zavartalan fejlődése érdekében ás kiváltképpen a békés gazdasági es munkakörülmények megóvása érdekében a^vednök ség területén azonnali hatályai megtiltotta a munkáskizárásokat és sztrájkokat, A kormány a közeljövőben réfideletet bocsát ki, amelynek értelmében a népjóléti miniszter előzetes hozzájárulásától teszik függővé a munkabérek és egyéb munkafeltételek rendezését. /MTI/ G Y/RO Bukarest, június 13. /1Vi agyar Távirati Iroda/ Stofanescű; bukaresti szappangyáros ittas állapotban beleesett az üzem egyik szappanfőző üstjébe, ahol a szó szoros értelmében megfőtt. Mire észrevettek, már csak csontjait tudták kimenteni. ,, G V/Ho Bukarest, június 13. /Magyar Távirati Iroda/ jl A szenátus ma délutáni ülésén ..Jorga tanár elnök beterjesz/ tette a házs^háJyicd£3Í>|^nforga-által beterjesztett házszabályok // mó J->sitását(^bb szenátor Tterte). Jorga a módosítás ellen foglalt / állast. — irM) I Hosszas vita után Jorga elnök kézfelemoléssel : Szavazást rendelt el, a szenátus^ezt - ' elvetette és a titkos szavazás mellett döntött e A titkos szavazás eredménye szerint 88 szavazattal 44 szavazat ellenében elvetették a beterjesztett házszabályokat, ame/ lyeknek egyik szakasza kimondja, hogy a szenátus megválasztott elnöke kilenc évig marad hivatalában. é<vi<rt&+*y Jorga tanár a szavazás után levelet intézett a szenátushoz, amelyben bejelenti, hogy visszavonhatatlanul lemond szenátusi elnöki tisztségérőlo . . & ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció