Napi Hírek, 1939. június/1

1939-06-10 [0443]

I Pj/Ho/Mo L o n d o n, június 10./Havas/ Lden volt külügyminiszter szombaton délután a warwick­shirei^ Grove Parkban rendezett konzervatív összejövetelen beszédet moneott. Beszédében megerősítette, hogy a kormány most már nem változtathatja meg ellenállási politikáját a támadó cselekményekkel szemben, majd dicsérőleg nyilatkozott Szovjetoroszországnak a "béke-arcvonalba" való belépéséről* Miután elhatároztak, hogy felállítják a békearcvonalat - mondotta -, a legnagyobb őrültség lenne, ha ebbe az arcvonalba nem vennék be mindazokat a nemzeteket, amelyeknek nincsenek támadó céljaik és amelyek készek ehhez csatlakozni, tekintet nélkül politikai színárnyalatukra* ízt óhajtjuk, hogy ez az arcvonal olyan legyen, hog gondolkozásra" késztessen minden olyan or­szágot, amely ujabb támadó akcióra készül. Természetesen minél hatalmasabb lesz ez az arcvonal, annál nagyobb esélyeink vannak arra, hogy megőrizhet­jük a békét. Edén ezután kitért a szovjettel folvó tárgvalásokra és ezzel kapcsolatban a következőket mondotta: - Sajnálom, hogy ezek a megbeszélések ilyen sokáig elhúzódtak. Szerettem volna, ha a kormány már korábban is egvenesebb mód­szert alkalmazott volna. Amikor kétségeket és gyanakvásokat kell eltün ­tetni, a személyes érintkezések sokkal hatásosabbak, mint a legügyesebb diplomáciai ' . jegyzékek. Az érdekeltek egvórás megbeszélésének legalább annyi értéke van, mint az egy hóna)on át tartó diplomáciai levélváltásnak. Beszéde végén Eden ezt mondta: —Az, hogy mi nem akarjuk a kommunizmust, nem feledtethe­ti el velünk azt, hogy Oroszország negL támadó, sem pedig expanziv hatalom. A szovjetnek éppen olyan szüksége" vön Ybé kére, mint nekünk./MTI/ Fp Áf/3zt/Mo P o z n a n. június 10. /Lengyel Távirati Iroda./ A Szamotuly tartománybeli Wronski közelében az er­dőségben kényszerleszállást vég/ett egy kétfedelű német repülőgép, amelyet 3 stettini repülőiskola növendéke vezetett. A repülőgép vezetője kijelen­tette, hogy eltévesztette az útirányt. A hatóságok az ügy kivizsgálásaié őrizetbe vették a német pilótát./MTI/ rr Bl/Mo B e l g r á d, június Íú./Avala/ Az ifjú Péter király június ö-ike és 7-ike között le­tette az Írásbeli érettségi vizsgát. A beadott dolgozatokra kapott osz­tályzatok alapján a szóbeli vizsgálat alól fölmentették s a vizsgálóbi­zottság ma a királyi család és a régenstanács tagjai jelenlétében érett­nek nyilvánította a főiskolai tanulmányokra. /MTI/ rr Bl/Mo Belgrád, június 10. /Avala/ A kormányzótanács rendeletével Vukcsevics Sándor­varsói jugoszláv követet athéni követté, Protics prágai követet varsói követté nevezték ki. Lazarevics athéni követ Brüsszelbe kerül követi mi­nőségben, Sumenkovics állandó népszövetségi követet pedig Ankarába ne­veztek ki a Londonba áthelyezett Szubotics követ helyebe. /MTI/ rr Bl/Mo Belgrád, június 10./AVala/ A Szamouprava szerint Gafencu ankarai utjának az a célja,hogy megerősítse a Balkán bókéjét.Románia és Tö­rökország minden alkalommal bébizonyitctták,hogy őszintén akarják a nemzet­közi együttműködést ./MTI/ ' e * J , """" ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents