Napi Hírek, 1939. június/1

1939-06-07 [0443]

W ZVÍ/MO/MO Ti - s h i n g t o n, iunius J. hw*ti JfflJtt) Welles, az feeslllt Allujaok helyettes külügyminisztere, 4 a Columbia egyetem zsidó diákjainak new yorki egyeüíetében. - beszedet mondott anslyben Roosevelt ismert fel­hívásának indokoltságát feitegette. Wölies ki jelentette,hogy a felhívás az amerikai nép érdekében történt és dinamikus hatással volt az egosz világ kétségbeesett forfiaira ós asszonyaira. Amerika - mondta 7, T eIles ­a Versailles óta elmúlt két évtizedben semmit sem tett, hogy jóvátegye a békekötés embertelenségeit és igazságtalanságait és az amerikai nep aligha nézhet elégedetten arra u szerepjre^ amelyet ebben a válságos átmeneti időszakban játszott. Amerika vezetői es maga a nep is megelé­gedett azzal, hogy beszéljen a bőkéről,ahelyett, hogy tettekkel működ­jék közre az igazi megbékélésben. fiÜftWefíeá befejezpsül azt kívánta beszedőben, hogy Amerika bátorít sa^lr^l Jbékés államot és ezáltal járuljon hozzá a komoly kérdések békés megoldásához. Amerikának magának is oly erősen kell f el­fegw érkeznie hogy szomszédaival együtt megvédelmezhesse ezt a föld­részt a tárad-sokkal szemben. Amerikának olymódon kell semlegességi törvényeit megváltoztatnia, hogy lehetőleg ne keveredjék háborúba , vi­szont *a katonai hódit;'si módszerek képviseláit" ae biztassa fel r még kevésbbé támogassa. Amerikának továbbra is fel kell ajánlania építő közreműködését a többi nemzetnek. jw**dx>*~ W Zw/Má/Szt Berlin, június 7. /Német Távirati Iroda/ H Welles amerikai helyettes külügyminiszter beszédá vei kapcsolatban a Deutscher Dienst többi között a következőket irja: Welles helyettes külügyminiszter tekintélyes késsé sel igyekeztt igazolni Roosevelt békefelhivasát. Németország érdeklődéssel vette tudomásul, hopy már Welles is a versaillesi békeparancs ember­telenségéről és igazságtalanságairól kezd beszélni. Wellesnak az az álli­tása, amely szerint arra törekszik, hogy Amerika lehetőleg ne keveredjék háborúba, de a "katonai hóditásai módszerek képviselőit" se bátorítsa vagy támogassa, éles ellentétben van az Egyesült Államok eddigi eljárá­saivsl. Eddig semmi fáradtságot sem sajnáltak, hogy elősegítsek Roose­veltnek az európai ügvekbe beleavatkozó politikáját és hogy Ígéretekkel felbátorítsák és támogassák Németország ellen a katonai bekerítő politika nyugati képviselőit. Ivemet országban nem szokás beleavatkozni amerikai ügyekbe . Németország magatartásával is bizonyítja, hogy a német nép nyugalomban és bkékben kíván élni Amerika népevei., A Deutscher Dienst felteszi a kérdést, vájjon a washing­toni kormányzat hasonló magatartásai akatja--e végrá ugyanezt bebizonyít tani vagy sem. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents