Napi Hírek, 1939. június/1
1939-06-04 [0443]
Y Té/Ho P áii s ( , június 4, /Havas/ A radikális páit végrehajtó bizottságának ülésén mondott" beszédében Daladier miniszterelnök a belpolitikáról szólva köszönetet mondott az ülésen megjelent megbízottaknak azért, hogy mindig mellette vol- " tak, amikor ujabb es ujabb erőfeszítések, megtételét kellett kemiea rem' zettől a nemzet üdvének biztosítására. Egyedüli törekvése az - mondotta >Y9£X gyarapítsa Franciaország anyagi és erkölcsi erőit. A béke megmentédere nem is tehettek mást, mint azt amit a kormány cselekedett. Ezt azonban lel tétlenül meg kellett tenni, ha meg akarták kímélni ez országot félelmetes következményektől. - A társadalmi íviszályok eltűntével, az együttes erőfeszítés szükségének felismerésével, a viták önkéntes korlátozásával a iranciák ujbol megtalálták bizalmukat jövőjükben. Ennek a jogosult bizalomnak legszilárdabb alapja az, hogy a termelés szabályszerű emelkedést mutat. Az ország elfogadta a kivételes törvényeket es ezek lehetővé tettek, hogy ujbol hozzáláthasson a munkához, ami végeredményben a haza ne gerősödésére vezet . Francioország ma abban a helyzetben van, hogy hallathatja a méltányosság és az észszerüség szavát és szükség esetén megtörheti az ellene irányuló támadást. ' . , , 4 miniszterelnök ezután hangoztatta, hogy a francia frank helvzete szilárd ős nincs kitéve hirtelen rajtaütéseknek vagy egyéb üzérkedéseknek. A^kincstár abban a helyzetben van, hogy tleget teheta nemzetvedelem óriási terheinek. Franciaország barátai a világban mindenütt örö xid üdvözlik az országnak ezt a talpraállasát. Franciaország ma egységes és eros .Senki sem lehet kétségben az iránt, hogy milyen erőt állíthat az igazságra és emberiességre törekvő politikájának szolgálatába. A kormány nem tudta volna biztosítani ezt ez eredményt, ha nem csatlakozott volna hozzá önként és szilárdan az ország minden tényezője, amely valódi erőt jelent. A miniszterelnök kifejtette ezután, hogy a kormány a nemzeti érdek politikáját folytatja. Emlékeztetett arra, hogy az országnak már volt,alkalma megismerni az osztálypolitikát, a pénzhigitás romboló politikáját es az üzemek megszállásának politikáját. Ezekből nem kér többé, meru mindez csak meghasonlásra, viszálykodásra és romlásra vezetett. . ' Az a politika, amelyet a mostani kormány választott, nem isméi mást, mint a nemzeti erdeket, nem egyes osztályok támogatását kéri, hanem az egész nemzet valamennyi eleven erejéhez folyamodik és mindenkinek boldogulását biztosítani akarja. - Az "ellenzék -folytatta Daladier - elismeri, hogy a haza veszélyben van, mégis hevesen tá/nadja mindazokat a rendszabályokat, amelyeket a kormány as'Őrszág erejének fokozása érdekében hozott. Szenvedélyüktől elragadtatva egyesek annyira mennek, hogy a konányt azzal vádoljak, visszaél :rendszabalyainak igzolása céljából a külső vcszélv emlegetésével. De vájjon ez a veszély csak a képzeletben él?A határokon tul mozgósítótt^hárommillió katona egyszerre fantommá vált? Senki sem állíthatja észszerűen, hogy ne lenne veszély. Minthogy pedig ez a veszély fennállj arra kér minden pártot és minden felelőssegét érző embert, hogy ezzel számoljon. 1 . A miniszterelnök részletesen válaszolt ezután azokra az ellenvetésekre, amelyeket a törvényerejű rendeletekkel szemben felhoztak megállapította, hogy az ország gazdasági es pénzügyi életében kétsébevonhatatlanul komoly -javulás következett be és hangoztatta, hogy ez a javulás még számottevőbb lett volna, ha nem jönnek közbe zavaró nemzetközi események. /MTI/