Napi Hírek, 1939. május/2

1939-05-17 [0442]

-o- bzi/ozf/Zs Bukare s t , május 17* /Orient Kudió/ Szerdán nyitottak meg a Balkan-szvets ég gazdasa-gi tarucs-Jiak g ülését. Gafeneu román külügyminiszter ebből áz alkalomból beszédet tyrtott, melyben hangoztatta, hogy a négy ország gazdasági együttműködésének pontosabb értelmet kell s hozzátette, fogy az uiább események csak m gerőaitették ezt az eljárását, Anna k az igyekezetnek kell eltöltenie az összegyűlt képviselőket, hogy,ennek a politikai szövetségnek a szükséges szerves egységet negaagák. A szövets^ álla­mainak biztonsága és függetlensége követeli, hogy a termelő erejüket', árucseréjüket és közlekedési rendszerüket összhangba hozzak egymtssal. Ezeknek az országnak mindegyike a Közép- és Nyugateurópa felé való gazdasági terjeszkedés eszközeit tanulmáynoztá, és elhanyagolta azok­nak az eszközöknek a vizsgalatát , amelyek a szomszédokkal való gazdasági viszonyt illetik. I jelenlegi megpróbáltatások ui értelmet adtak'ennek­a szónak "Balkán" s beleolvasztották a béke fenntartásának az értelmét* A gazdasági tanácsnak feladata az, hogy gazdasági értelmet adjon ülése­zésének, vá o lta a Buna jelentőségét,"mint annak a folyóét, amely a balkanállamok közlekedésének utja, majd hangsúlyozta, hogy "oey balkán­népet sem akarunk kizárni a közös érdekeknek ebből a redaszereoől". "Sajnáljuk, hogy nincs közöttünk - mint ahogy óhajtuttuk volna - a bolgár nép képviselője. Mindaa>náltal reméljük, hogy sikerülni fog meggyőzni Bulgáriát arról, hogy a közös munkavan való részvéteid nem fogia csorbitáni a jövőben sem az ő hirnevét, sem a balkán népok érde­ke: t, melyek szorosan egymásba fűződnek". Hivatkozott tov<b ba arra, hogy a Balka-n-sözvétség nem irányul senki ellen, sem gazdasági, sem g olitikai szempontból es nem akadályozza meg egyik tagállamát sem'abban, ogy bármeylik európai hatalommal szorosabb viszonyt tartson fenn. •*-"Ileg vagyunk róla győződve, hogy az államaink között fenn­állott kötelékek senkit sem zárnak ki es nem iranyuonak egymás ellen semé A Balkán-szövetség ereje egyedüli azt a célt tartja szemelőtt,' hogy országaink ügyét az általános rend és béke érdekében szolgíLjuk". Gafeneu beszédéről Törökország nevében Hassan Saká, Görög­ország nevében Xenophon Zolotas és Jugoszlávia nevében Prodanovits válaszolt. A tanács ezután KD gkozdte érdemleges munkálatait. /Wlf W Mr/Zs/Vv London, május 17. Mint Hongkong/.jelentik Sir fercy Nobel altengernagy, a kínai angol hadihajóraj főparancsnoka szerdára tervezett sanghaji útját elhalasztotta.Az altengernagy meg akarja várni az események további fejlődését.A keddi nap folvamán a kulangszui vizekre érkezett a Duncan és Defender brit rombolóhajó. 101/ /bol W Mr/Zs/Vv London, május 17. Tewfik Rüstü Arasz londoni török nagykövet nárisi látogatá­sáról szerdán visszaérkezett Londonba, Uav tudiák, hogy a' török naevlövet nem hivatalos látogatáson volt Pariéban«/MTl/ " • oG/Vy Bukarest , május 17. Bgy Kisinev melletti község ben 18 ével leá^k1Hké?rÍT HÜÍ^X Sc ^ l í z A ? na 26 éves és Koch Katalin PVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents