Napi Hírek, 1939. május/2
1939-05-29 [0442]
oLn Esztergom, május 29. Pünkösd vasárnapján az esztergomi bazilikában > dr. Serédi Musztinián biboros hercegprímás misét mondott, majd -mielőtt kiosztotta a bérmálás szentségét - szentbeszédet intézett a hívőkhöz. Azzal kezdte beszédét a biboros főpásztor, hogy Jézus a feltámadás és mennybemenetele között eltelt negyven nap alatt többször megjelent apostolainak és tanítványainak, hogy megerősítse őket hitükben ás hogy bátran megvallják azokat a hitbeli és erkölcsi igazságokat, amelyeket 0 mint Isten Fia hirdetett. A Szentlélek eljövetele azután erőt és bátorságot adott az apostoloknak és tanítványoknak ahhoz, hogy hirdessék az igazságpt és az Anyaszentegyházat megismertessék Jézus tanításaival. Értelmüket megvilágosította, akaratukat megerősítette, hogy necsak gyakorolják a krisztusi életet, hanem terjesszék is az igaz ságot. Beszéde további részében hangsúlyozta a bíboros hercegprimás, hogy az apostolok utódai, a püspökök és az egyház papjai a leg-. nehezebb időkben is hirdették a változatlan igazságot, még akkor is, amikor azért véres üldözés járt. Jézus tanítását azonban be is kell fogadnunk, meg is kell tartanunk az életben és meg is kell vallanunk. A hivők sokaságának^ nemcsak megismerni, hanem követnie is kell az igazságot. Megismétlődik az első pünkösd vasárnap a hivő ember lelkében és eljön hozzá a Szentlélek, ho|y megerősitse hiteben és beláttassa vele, hogy igenis észszerű dolog a Kegyelmet is kap az ember a Szentlélektől, hogy élni is tadjon Krisztus igazsága szerint. Mert könnyű az igazságot csaslrimondani - folytatta a hercegprímás. Hiszen az ördögnek is van szóbeli igazsága, mint ahogy sok ember is váltig hirdeti az igazságot, de nem él aszerint! A Szentlélek folyton kínálja kegyelmeit az igaz életre, csak az a baj, hogy sokan ellenállnak és nem veszik be. Pedig a jó családban reá nevelődünK a jobb életre, az iskolában megismerjük, a templomban tökéletesítjük az életigazságokat, sőt a katolikus embernek mindig tanulnia kell, holtig - a fő azonban az igazság megvalósítása. Az Egyház legnagyobb ellensége a tudatlanság, de még ennél is nagyobb a tudatlan katolikus! - feondotta a harcegprimás. Célzott ezután az Actio Catholica feladatára, amely szerint mindenfelé az országban végeznie kell a világiak körében a hitbeli felvilágositás munkáját. Beszéde végén felszólította a hercegprimás a hívőket arra, hogy iparkodjanak vele együtt közreműködni az igazság védelmében és hogy haladjanak az erkölcsi tökéletesedés felé.-Fogadjátok meg, hogy soha meg nem szomorít iátok a Szentlelket, aki szinte üldöz bennetetcet, hogy felhasználjátok kegyelmeit. MTI/ Zw/Ln Magyaróvár, május 29. Bouroon Ferenc herceg, aki szüleivel Magyaróvárótt nagybátyjánál, Albrecht királyi hercegnél volt látogatóban, szivbénulás folytán hétfon reggel váratlanul elhunyt. A fiatal herceget szerdán Magyaróvárott temetik a főhercegi család ottani sírboltjába. s i '•.3í Az elhunyt Bourbon Ferenc herceg Parma Éliás hercegnek, Zita királyné fivérének és Mária Anna főhercegnőnek, Albrecht királyi herceg nővérének volt a fia .Az elhunyt herceg 26 éves volt. /MTI/