Napi Hírek, 1939. május/2
1939-05-20 [0442]
o- Ki/fa /Telekj.,Pál mini szt erclnök Debrecenben 2,, folytatás/ „'^it liberalizmusnak nevezünk, az a XIX. század végének iránya volt s kutatások alapján való mogállapitás szerint - nom" tudom levetkőzni a professzort, kénytelen vagyok tonát a tudományos ku* tatás eredményeire rámutatni'/»agy taps és éljenzés/ - körülbelül 15 évig virágzóttP i Európában. Mintegy 45-50 évig nyomta rá bélyegét' cgé«* szon Európa életére a szabad kereskcaolemmel együtt abban az időbai. ami-* kor Európa ezt megengedhette magának. Mórt Nyugatcurópa akkor kereskedői** mii cg, gazdaságilag egyeduralkodó volt a földön. Ez az irány, amely az egyén érvényesülését mozditotta elő, amely az egyéni versenyben látta a* gazdasági boldogulást, letűnt, megszűnt, meghalt s többé nom'^gK* vissza. I liberalizmus egyik korszaka a világtörténelemnek, amely egészen természetszerűen következett be, Akkor a világ egy kis része gazdaságilag • cgycduralkodott, egy pár állam versenyzett csak a világgazdadági életben. Ugyanazt a teljesen szabad versenyt valósították meg ezeknek az államoknak pénzintézeteibon', hajóstársaságaioan, gyarmatosító társaság aibro, kereskedő házaiban is. Mert az egész világ nmi volt más mint Surópa gazdaság, vadászterülete, &A,vadászterülete az egyénnek is. Ma ilyen gazdasági vadászterületek nincsenek többé sem államok. mégkevésbBó egyének részérő. Ez az irány megszűnt és non tér vissza,ha latjuk is. még nyomait az életben s generációkban, amelyek ifjúságukat onnek az'Xránjnak: a kor% szakábrn élték át. Ez a korszak megszűnt, nincs többé, A jelen nem más/ » mint átwUrtu* a gondolatok, az eszmék, az élet más világba és termesze** 8 tesen megrázkódtatásokkal van tolL h jelenben természetesen erős ki- ' f lengések vannak és itt-ott élesenT* a az embereket erősen összefogó; i hirtelen összefogó erők jelentkeznek* Látunk kimagasló államokat, amclyo$» ket a maguk erejo, több embernek vagy c-gy emberüknek ereje öss"erog és i mis államokkal szemben harcra képesít 5 % é Ez természetes, db cz is csak átmenet, Átmenet - és én figyelem a lelkeket/az öregek és különösen a fiatalok lelkét, . ..^1. . .. akikkel az utolsó husz évben többet foglalkoztam /Nagy taps/ és ugy látom, hogy olyan kiegyenlítődés * felé megyünk,a lelkek olyan megértést, olyan nem anyagias világrendet ko* résnek. ' amely visszavezet bennünket valami szebbhez, fenköltöbbhez, megértőbbhoz*• Es ma az államok lassan átfejlődnek ilyen megértés felé, ( 7an egy állameszme, van az állami életnek egy formája, amely ennek a gondolatnak a jegyében született meg, de nem ma, hanem 9Ó0 esztendővel ezelőtt, mégpedig itt: ez a Szent Istváni állameszme./Nagy taps és éljenzés/ Ez a Szent Istváni állameszme a népek megértésének, a népek helyes és józan vezetésének állameszméje itt ezen a területen, amelyen élűm és amelyet politikailag Szent István megszervezett. Tehát a Dunamedence rendjének állameszmeie! Egységes, összetartozó teritLet állameszméje, amely mindenféle embereket közös életben/ egységes életformában, együttes közös törekvésekben, közös érdelekből közös boldogulásra fog össze és vezet tovább. Nekem ez a meggyőződésem és ezt a meggyőződést földrajzi kutatásokból - a földrajzi kutatók tudva-*' lévői eg nem hetekben, hónapoKban, nem is esztendőkben, hanem év száza dókban, sőt évezredekben kénytelenek gondolkozni történelmi tanulmányokból - itt is évtizedekkel és évszázadokk&l,foglalkozik az ember és azokkal • gondolkozik - a világ majdnem minden kontinensének ismeretéből merítettem. Ezért merek ma heszolni, mert egy élettapasztalata van mögöttem. Ez volt az érzésem akkor, amikor a parlamentben azt mondottam, hogy a tanitóbácsi jön. Mert a tanitóbácsinak nemcsak nádpálca vái a kezében* -Van az is, deÁegyéb is.'- -*ae könyvre gondoljanak, mert jobb ha ha könyv nélkül a maga gondolatvilágát es szeretetét adja át azoknak a gyermekeknek akiket tanit./Nagy éljenzés és taps./ S VO/VV , , ORSZÁGOS LEVÉLTÁR /Folyt.kov./ -^K. szekció .