Napi Hírek, 1939. május/1
1939-05-14 [0441]
A gyűlést dr.Róth Aurél közjegyző, a Magyar Élet Pártja tapolcai elnöke nyitotta meg, maja Kiss István esperesplébános a tapol-" cai Egyesült Keresztény Párt elnöke hangoztatta, hogy pártja programmja teljesen és tökéletesen azonos azzal a programmal, amelyet Darányi Kálmán képvisel, akit a kerület vólasztópolgársága teljes bizaloramal és politikai programmjába vetett erős hittel várt. Kijelentette, hogy az Egyesült Keresztény Párt felajánlja feltétel nélküli, legmesszebbmenő támogatását Darányi Kálmánnak és Esterházy Mório grófnak, aki a megyei lajstromon a második helyen szerepel. Gróf Esterházy Móric mindenekelőtt utalt a Felvidék egy részének visszaszerzésére, amivel olyan programra egyik pontját sikerült megválósitani, mely közös programmja nemcsak a tapolcai választóknak, hanem az egész világon élő minden magyarnak. A Trianon ellen folytatott" 20 éves küzdelem után ma a megnagyobbodott Magyarországot kell újjáépíteni a megváltozott Európában. Ha a páriskörnyéki békeparancsok szerzői azt hiszik, hogy a világfejlődést visszafordíthatják, vagy wilsonibe nem tartott Ígéretekkel még egyszer kiüthetik kezünkből a fegyvert, orré csak azt válaszolhatjuk .: Nem! Nem! Soha többé! ' /Éljenzés/ Hangoztatta a magyar hadsereg kiépitésének szükségességét. Az ország újjáépítésének - mondotta - kettős előfeltétele a magyar nemzeti és keresztény alap. Fontos föladat az ország gazdasági és pénzügyi megerősödése. Ennek megvalósításához belső összetartásra van szükség. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után lelkes éljenzés közben Darányi Kálmán állott fel szólásra. Mindenekelőtt köszönetet mondott azért az előlegezett bizalomért, amelyet a választókerület közönsége iránta már eddig is kifejezésre juttatott, majd hangsúlyozta, hogy mint éveken át volt földmivolésügyi miniszternek, majd miniszterelnöknek, nem kell külön bemutatkoznia. Nem is agy pártpolitikai beszéd keretében akarja választóit" magához édesgetni. Nem kenyere az ígérgetés és nem is kíván élni a demagógiának ezzel a fegyverével. Meggyőződése, hogy a választókerület közönsége onélkül is helyes judiciummal felismeri, melyik a helyes ut és hova kell adnia szavazatát. - Az ország külpolitikai helyzete - folytatta Darányi Kálmán - hála Istennek az utóbbi időben erősen javult. Régebben megszerzett különböző barátságaink az idők folyamán nemcsak megizmosodtak, de meghozták a maguk gyümölcsét is. - Nagy barátunk, Olaszország vezetője, Mussolini /Hosszantartó lelkes éljenzés/ volt az első az államférfiak között, aki felismerte helyzetünk igazságtalanságát és hatalmas erejével sikerre segítette igazságunk egy részét a németek hatalmas vezére: Hitler kancellár /Lelkes éljenzés/. ReméiLjük, hogy további nemzeti céljainkat hasonló kedvező körülmények között tudjuk megvalósítani. - Ehhez azonban sok mindenre szükség van. Elsősorban szükség van arra, hogy ennek az országnak hatalmas, erős, öntudatos ép. jól felfegyverzett hadsereg álljon rendelkezésére ./Helyeslés/ Amikor kormányzat ona idején megszűnt a pénzügyi és politikai ellenőrzés, első kötelességemnek tartottam a magyar nemzettel szemben, hogy a győri programmban ssz egymilliárdos befektotés terhének vállalását kérjem a nemzettől. /Folyt.köv./ .