Napi Hírek, 1939. május/1

1939-05-01 [0441]

o-i Ln Parisból jelentik: A napokban egy jólöltözött fiatalember Paris egyik út­ónján autó-taxit intett magához s a gépkocsival a késő esti órákig határozott vél nélkül kószált a főváros főbb utvonalain. "Vacsoraidő tájban a kocsivezető nyugtalankodni kezdett s megállította a kocsit. A diiméxő ekkor már 300 frankot mutatott. Amikor a soffőr a dij meg­fizetését kérte, a fiatalember büszkén jelentette ki, hogy ő a köz­társaság elnöke s i)g-'ban áll minden bérkocsit díjtalanul igénybe venni. A kocsivezető rendőrt hivott. A fiatalembert a közeli őrszo­bába kisérték, ahol megállapították, hogy elmebajos. A helyszínire ér­kezett mentők a charentoni tébolydába szállították a "köztársaság elnökét". /MTI/ oLLn Londonból jelentik: Május 5-én az angol honvédelmi hajóhad nyolc uj hadihajót kap. Ez a "Javelm" osztályú torpedórombolók nyolc hágóból álló ui hajóraja lesz, amelynek rendkívül erős fegyverzetüknél fogva volta­képen kisebb cirkálók; térfogatuk egyenk-nt 1.700 tonna, fegyverzetük hat darab 4.7 hüvelykes ágyúból és tíz torpedólökőcsőből áll; 40.000 lóerős turbinás gépeik segélyével óránként harminchat tengeri csomót tehetnek meg. /MTI/ 0 Ba /Ln Rómából jelentik: A Duce a napokban fogadta Volpi grófot, az ipari konfe­deráció elnökét, aki beszámolt neki Róma iparosodásáról. A fasiszta kormányzati rendszer közismerten nagy súlyt helyez arra, hogy a fő­város az iparosodás terén is elől járjon Olaszország nagy varosai kö­zött. Volpi gróf jelentéséből kitűnik, hogy Rómában, amelyet eddig főleg tisztviselő és kiskereskedő városnak tartottak, már 4763 ipari vállalat van, amelyek összesen 132.000 alkalmazottat |s munkást foglal­koztatnak. Róma iparosodása terén állandó fejlődés mutatkozik és egy 'v alatt 200-zal növekedett az ipari vállalkozások saáma. /MTI/ oLLn Londonhói jelentik: Az Egyesült ftllamok kincstári hivatala érdekes kimutat-st tett közzé az amerikai sport-csillagok 1938. évi jövedelméről. A mamut sport jövedelmek közé tartoznak: James Braddock volt ökölvívó világbaj­nok 311.898 pengő, Mickey Cochrane.a detroiti "Tigris" baseball csapat igazgatója, 270.000, Bili Terry, a newyorki "Óriások 9 baseball klub igazgatója, és John Kilpatrick, a Madison Square sport-palota igazgató­ja, fejenként 180.000 pengő, Hank Greenberg, a detroiti "Tigris" baseball csapat első játékosa. 150.000 pengő, Carl Hűbbel, a newyorki Óriások baseball csapat játékosa, 135.000 pengő jövedelmet élvez. /MTI/ oLLn Londonból jelentik: A margatei bajuszversenyen a bajuszvilágbajnok büszke cimét Harry Williams hatvannyolc ev-es versenvzo nyerte: .el hegyesre kifent 42 ás fél centiméter hosszú bájaszávai. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents