Napi Hírek, 1939. május/1

1939-05-01 [0441]

o Ho § Az országos Magyal Vendégforgalmi Szövetség most taitót­tá meg a Vármegyeháza tanács Veimében közgyűlését, amelyen nagyszámú és előkelő közönség vett részt. • Széchényi Károly gróf országos elnök nyitotta meg az ülést és hódolattal emlékezett meg 1 a Kormányzó Ur 3 Főméit óságáról, akinek bölcs kormányzata lehetővé tette a Felvidék és Kárpátalja visczaesatolá sát. Ezután üdvözölte a minisztériumok képvieélőit, valamint a viásza­c .-atolt Felvidék osztályigazgatóit, akik ezelkalommal már mint a szö­vetség vidéki kéoviselői jelentek meg. * Széchényi Károly gróf évi beszámolójábanbe jelentette hogr a Vend égfoiga Imi Szövetségnek a nyaralás érdekében kifej tett mozgalma az elmúlt esztendőben 4,'200.000 pengőt foigalmazott, ez az összeg 180 köz­ség gazdasági vérkeringésébe jutott be. Az évi beszámolóhoz a kultuszminiszter képviseletében dl.An­tali ia Antal miniszteri osztályfőnők, a belügyminiszter képviseletében dr„ Nagy Géza miniszteri osztálytanácsos, a felvidéki miniszter- kép­viselő teben Tahy iindre kormányfotanácsos/a ' — kereske­delmi miniszter képviseletében Hallóssy István, az Országos Magyar Id>­gcnfoigalmi Hivatal vezetője szólalt fel .A ctfelszólalók elismerésüket fejeztek ki a szövetség működésével szemben és egyúttal a szövetség jövő évi hathatósabb támogatását helyezték kilátásba. Ezután Borsod vármegye /j-spánja, Lukács Béla szólalt fel, aki hangsúlyozta, hogy a szövetség ' működése nemcsak gazdasági, kulturális ég szociális szempontból fontos,' hanem •• községeknek egy uj kereseti foilfct nyújt. jLcU Vasvármegye alispánja képviseleteben Szepcsházy Róbert a .", szövetség ószláv igazgatója szólalt fel. Ezekután a közgyűlés megválasz­totta a szövetség uj nagytanácsát, valamint szamvizsgáióbizotosagát. Vé­gül a számvizsgáióbizo ttsag betér jesztette a szövetség számadását, amely­nek ala^jjari a közgyűlés a szövetség vezetőségének a felmentvényt meg­Y Hb/Ho Ho A 1 g e r 4 május 1. A katonai es rendőrhatóságok iiétfőn folytatták a-vizsgá­iatot ez arab városban az éjszaka történt rendzavarások miatt. Ezek az események nem voltak olyan súlyosak, mint először hitték. A sebesül­tek száma nem több tizenhatnál, de egyikük hétfőn délután megholt. /MTI/ X E/E A s u n cion máius íjsteí anir/ & ft Mb ^ ' Estigarribia Jose S^SvSStim inösóAen Washingtonban teáét, alá ezidősz\int Para^ képviseli, graguay köztársaság ^inoKeve vaida* I e tt,aki a,Chaco­feSStó^Mh tk^^sokat vezette^!./

Next

/
Thumbnails
Contents