Napi Hírek, 1939. május/1

1939-05-07 [0441]

Y Szf/Szf/Ln A 1 g i r , május 7. /Havas/ Verdier bíboros az apostoli áldás előtt rövid beszédet intézett az egybegyűlt hívőkhöz, akik a beszédet élénk tetszésayilvánitások­kal fogadták. A legszebb lapok egyikét irtuk be a keresztény Afrika tör­ténelmébe - mondotta - megmutatva, hogy egyedül a lelki erők tudják az igazi barátságot megteremteni. Algír valamennyi fiának csodálattal adózom, mert a súlyos órák tudatában az egyesülés nagyszerű példáját tudták nyújtani. /MTI/ o Ln § Halálozás. Szuchy Endre, a budapesti II.ker.kir.egyetemi katolikus fő­gimnázium és a vele kapcsolatos Ferenc József Nevelőintézet 44 éven át volt tanára, május 5-én, életének 77. ívében rövid szenvedés után elhunyt. Teme­tése hétfőn, május 8-án délután félőt órakor lesz a Farkasréti temetőben./MTI/ W Li/Li/Ln Isztanb ul, május 7. A török minisztertanács elhatározta, hogy az "Aksam" cimü lap megjelenését beszünteti. A lapbeszüntetéshez megokolást nem főztek. A lap vasárnap már nem jelent meg. Az "Aksam" szombaton török-angol földközi-tengeri segély­nyújtási egyezményről adott saját tudósítást. /MTI/ o- Ta Kö/Ln /Devecseri tudósítás vége, Jaross folytatva/ - A párt most régi hagyományok talajáról elindulva, régi értékek tekintetbevétel ível, de Friss, fiatal erők latbavetésével hirdet uj munkát. Arról a munkáról van szó, amelyet a miniszterelnök bemutatkozó be­szédében a parlamentben meghirdetett és amelyet minden körülmények között meg is fog valósítani. • - A magyar életet akarjuk uj jáalakitani ; ,- mondotta a miniszter. Szükség van elsősorban arra, hogy ember-közelséget teremtsünk a magyar élet minden rétege köz öt t, hogy a magyar nemzet minden egyes tagja érezze a nemzethez való tartozás tudatát. A nemzet minden tagjának éreznie kell a nemzet iránti felelősséget. Kell, hogy kialakuljon közöttünk az a testvériség, amely a felvidéki magyarság körében kialakult, hogy érezzük, ha egymás szemébe nézünk, hogy nincs különbség közöttünk magyar érzés te­kintetében . A miniszter végül a választók figyelmébe- ajánlta János^ Áront, aki a miniszterelnöknek és a magyar élet programmjának igazi hive és hü hirdetője . • Az ülés Antal Lajos elnök zárószavaival ért véget.

Next

/
Thumbnails
Contents