Napi Hírek, 1939. április/1

1939-04-03 [0439]

o- S/Hav/Vi Ka s s a, április 3. Jaross Andor ininiszter vasárnap este a Turul Szövetség kassai irodalmi díszünnepségén is beszédet mondott, Az ünnepséget a szinházb n tarottták s ezen a katonai és politikai előkelőségek teljes számban megjelentek. A Himnusz után Pallaghy Endre, a kassai II. Rákóczi Ferenc Bajtársi Egyesület vezére mondott udvüzlő beszédet, majd Tatay Sándor irodalmi bevezetője után Erdélyi József és Kodolányi János ol­vastak fel müveikből, Füzy Matild és a Turul kiskántus énekelt. Jaross Andor miniszter mondott ezután ünnepi beszédet, - L világháború után - mondotta többi között - amikor megingott alattunk a föld, megláttuk a katasztrófa szörnyű fé­nyénél, mit jelentett a múltban az összetákolt magyar politikai''élet­kép. A nemzet nagy elesettségóben két ismeretlen irányból indult el. Az első irány az elgyöngült magyar nemzettest e-t csak arra tartotta jónak, hogy a maga programmját saját érdekében valóra váltsa... Ebből táplálkozott a Károlyi-féle irányzat, amely beletasztitotta az országot Kun Béláék Karjaiba. Ennek az iránynak vannak ma is változatai, De megindult a másik irányzat, amely meglátta a nemzet betegségét, amely látta, hogy miből áll a magyarság társadalmi és nemzeti egység nélkül. Látta, hogy meg kell indítani az uj áramlatot, ki kell alakítani az uj lelkiséget, amely megtanít bennünket arra, hogy a nagy, mindent összeíogó nemzetközösségi gondolatból kell kiindulni. Littuk Szegeden, Siófokon, Budapesten, mint fejéődött ez az áramlat. Ma már nincs annyi akadály előttünk s ezek elől nem lehet meghátrálni, mikor a.z'Uíá, szo­ciális felelősséggel telitett magyar élet eljövetelét várjuk, Sz el jö­vendőben va,n, nemcsak azért, mert akadtak bátor fiatalok, mint a Turul Szövetség fiataljai, akik vállalták az igehirdetést, hanem mert a magyar társadalmon belül is terjed ez az uj magyar életet követelő szellemi­ség. Ma már a vármegyének is az uj magyar élet jegyében kell dolgoznia c látom is mindmporlton azokat az embereket, akik BT.I1 andók az első kapavágásokat megtenni az uj magyar élet érdekében. Aki vállalja a magyar élet megújítását, attól megkívánnak, hogy legyen hajlandó-a saját élete, családja boldogulása árán áldozatot hozni a. hazának. Ennek az irányzatnak át kell hatni az egész magyar életet s szükség van arra is, hogy az irodalmi szemlélet ennek a. jegyében a lelkek előkészítője legyen.' A magyar irodalom feladata az, hogy megmutassa, hogyan él, dol­gozik, küzd magyar népünk. Lz uj magyar irodalom ennek az életnek je­gyében születeüt, ha hangja, néha kesernyés és merészen életbevágó ís, na i néha kellemetlenül mondja is meg az igazat, de belőle uj szellem fakad, amely áthat bennünket és felelősségre ébreszt, összetartásra tanit. Az irodalomnak az egészséges magyar életet kell hirdetnie. A miniszter nagy tetszéssel fogadott beszéde után Sinka István és Szabó Lőrinc verseiből olvasott fel, Szabó Miklós pedig énekelt. Ifjabb Fitos Vilmos turiilvezér mondott záróbeszédet./MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents