Napi Hírek, 1939. március/2

1939-03-23 [0438]

1939. márélus 23. /Csáky István gróf külügyminiszter beszéde, ,'3, lap./ o Ln A magyar kormány ma is változatlanul állja azt az igéretót, hogy még a látszatát is kerülni fogja olyan katonai cselekedeteknek, amelyek a román határ biztonságit bárhol is fenyegethetnék. Csak sajnálatosnak minősit­hetem, hogy a román kormány mindazonáltal ok nélkül, igen komoly katonai in­tézkedéseket foganatosított ellenünk is, amely elhatározásával ismét eljátszott egy lehetőséget arra, hogy egy olyan gesztust tegyen a magyar közvélemény szé­les rétegei felé - mint tett például Jugoszlávia -, amelyből a magyar tömegek megérthették volna, hogy Románia őszintén óhajtja továbbszőni azokat a szálakat, amelyekeg Gafenou román külügyminiszter nagy bátorsággal és ügybuzgalommal, őszinte meggyőződésből kezdett fonni Magyarország felé, Románia néha habozó? néha erélyeskedő magatartása érthe­tetlen volt. Hogy is lehetett volna megérteni, hogy először azt kivárta, hogy a magyar csapatok ne szállják meg Ruszinszkónak a Huszt-Felsőbisztra-i vonalon tul fekvő részét, vagyis Kárpátalja területének nagyobb részét és egyúttal be­jelentette, hogy Románia érdekeinek védelmére a román-ruszin határon csapatokat fog koncentrálni, amelyek addig nem fogják átlépni a ruszin határt, amig Románia érdekeit veszélyeztetve nem látja, ümikor pedig ezt a burkolt fenyegetést ví s sza utasíttattam, a román kormány tudomásomra hozta, hogy megelégednék a Lonka­Korösmező-i vasút átengedésével és néhány, Máramaros sziget tol északra fekvő román községgel is. Vájjon mindezzel csak azt akarta-e a román kormány kézzé 1­foghatólag bizonyitani, hogy ha akar, kellemetlenkedni is tud? Miután-a velünk szemben baráti államokkal és a Romániával is barátságban álló államoknál ismertettem a román kormánynak ezt a magatartá­sát, a kivánság felett napirendre tértem, kijelentvén azonban, hogy az uj közös határból származó román érdekeket arra az esetre, ha Románia korrekt magatartást tanusit. a legjobb indulattal fogom mérlegelni. De értesitettem arról is Románia barátait,hogy ez nem vonatkozik területi engedményekre,mert a magyal közvélemény nem fogná fel, hog.y milyen okból mondunk le Románia javára egy vasúti vonalról vagy hogy . , /folyt.kövJ

Next

/
Thumbnails
Contents