Napi Hírek, 1939. március/2
1939-03-22 [0438]
V? Szf/Zs/Ja Kannás, március 22./Német Távirati Iroda/ N A litván küldöttség, amelynek tagjai Urbsys litván külügyminiszter, Petkevisius, a külügyminisztérium memelvidéki osztályának jogtanácsosa és Krivickas az államtanács jogtanácsosa, külön repülőgépen ma délben 2 órakor Berlinbe utazott. Itt hozzájuk csatlakozik a litván követ és a litván katonai attasé./ITTI/ A Szf/Zs/Ya K a u n a s, március 22./Német Távirati Iroda/ N A* litván kormány éjjeli minisztertanácsáról és az ezt követő diplomáciai tevékenységről még a következőket jelentik: Mircnas miniszterelnök és Urbsys külügyminiszter 22 órakor megjelent a szejmben ós részletes jelentést tett a helyzetről. Ebben az időben foglalt állá3t a kibővitett minisztertanács is ebben a kérdésben. Ugyancsak értesítették a memeli-megállapodást aláiró hatalmak képviselőit a litván kormány állásfoglalásáról és kikérték véleményüket. Mind a két hatalom kijelentette, hogy semmi ellenintézkedést sem tesz ha a litván kormány a német követelésekkel egyetért. Ezzel a ki jelenjeivel a két nagyhatalom is magáévá tette a litván kormány álláspontját. A többi hatalmakat is, mint Szovjetoroszországot és Lengyelországot szintén értesítették erről, E két utóbbi ország nyilatkozatát még várják. Az ülés végén megszövegezték a határozatot, amelyet éjfél után husz perccel közöltek a nyilvánossággal. A tanácskozások egész reggelig tartottak és reggelre értesítették valamennyi állam diplomáciai képviselőjét is. Már az éjszaka folyamán telefonösszeköttetésbe léptek a memelvidéki litván körökkel. A katonai állások kiürítése az éjszakai órákban megkezdődött. /teli/ • —, i? Szf/Zs/Ja Be i r u t, március 22. Itteni jólértesült körökbon megcáfolják azt a hirt, hogy a jeruzsálemi főműiti Hedsaszba menekült./M3?Í/ Szf/Zs/Wa Jeruzsálem, március 22. A haifai és a lyddai üzletek is osatlakoztak a sztrájkhoz. Az ország különböző részeiben eddig 26 arabet•tartóztattak le. A jaffai főkapitányság közelében egy bomba robbant. Sebesülés nom történt. Haifában egy arabot agyonlőttek./MTI/ 1 ¥ Szf/Zs/Ja K a u n a s, március 22./Német Távirati Iroda/ N Litvánia egész területérc ma délbon kihirdették az ostromállapotot. A kormány külön falragaszokban fiivja fel a lakosságot a nyugalomra ós a rendre. A minisztertanács délelőtt 9 órától kezdve ülésezik. A tanácskozások délben még folytak./l.YVI/ W Szf/Zs//a London, március 22, Valamennyi délutáni laő első helyen foglalkozik a memelvidéki eseményekkel. Megjegyzéseikből kitűnik, hogy a visszacsatolás teljes nyugalommal vették tudomásul. Az Evening News megállapít ja; heg? a kérdés megoldása a nemzetközi helyzetet nem mérgesiti el jobban, A lapok itt-ott történelmi visszapillantásokat vetnek Merne 1-vidék történőimére a UiOgállapit ják, hogj "fülű mindig Í\£>^Ü tor szaghoz tartozott.