Napi Hírek, 1939. március/1
1939-03-02 [0437]
W Li/3zt/Vv Brüsszel, március 2. A Vingtiema Siecle szerint a. komintern utasitása alapján a spanyolországi nemzetközi dandárok kommü nista tagjait Franciaországban és Belgiumban Kommunista gócükként szándékoznak felhasználni. Belgiumban ebből a célbőt már "A Szabadság Önkénteseinek Szövetsége" névvel szervezet alakult. Az első, Belgiumnak szánt kommunista idegenlégió 500 főnyi tagja ma érkezett meg Liliebe. J &J A lap szerint a kommunisták fftl vinnak fegyverkezve és kedvező alkalmat várnak a belga-francia határ átlépésére. A belga kommunista párt már intézkedett fogadásukra. A lap utal arra. hogy a belga kommunista pártnak már egyharmad része külföldiekből áll és követeli a kormánytól, hogy s bolsevista üzelmek ellen erélyes rendszabályokat foganatosítson./MTI/ l Sf/Sf/Vv London, március 2. A Chamberlain tegnapi birminghami utazása miatt egy nappal eltolódott angol minisztertanács ma ült össze a szokásos heti tanácskozásra. Lord Halifax és John Simon gyengélkedése miatt nem vett részt a tanácskozáson* A különböző kérdések kőzött nagy figyelmet szenteltek a palesztinai értekezletnek. Azt hiszik, hogy az angol javaslatot fogadják el a tárgyalás alapjául. Chamberlain es Mac Donald valószínűleg ma este tárgyal Weizmannal, akinek tudomására hozzák a délelőtti határozatokat. /MTI/ W Li/Szt/Vv Berlin, március 2. /Német Távirati Iroda./ N f A Deutsche Diplomátisch-Politische Korrespondenz Ciano varsd látogatásával kapcsolatban a következőket irja: - Ez a látogatás mindkét részről a politikai viszony tisztázásához vezetett, ami kívánatosnak és örvendetesnek mondható. Az olasz ás lengyel politika alapjai már ezelőtt is adva voltak. A Berlin-Róma tengely megrenaithetetlen szilárdáságával szemben áll a francia-lengyel szövetség. Aa tény, amelyet azonban a mult évi december 6-iki német-francia nyilatkozat óta nem kell szükségszerű ellentétességnek tekinteni. Egyébként a mult év októberében lejátszódott események megmutatták, hogy Lengyelország a tengely államaival való együttműködésből jogos kívánságai tekintetében csak előnyöket szerzett. Különleges megegyezésre már csak a két ország tárbeli távolsága következtében sem volt szükség. Németországnak is meggyőződése hogy a rendért és igazságosságért való sikraszállás, valamint a jövőért való felelősség szellemében es a kölcsönös bizalom érdekében üdvös munkát lehet végezni. Bizonyos lengyel körök részéről nyilvánvalóan ennek ellentétéét választották egyes akciók kiindulási pontjául- Örvendetes, hogy illetékes körök és a komoly lengyel sajtó is állást foglal az ellen, hogy könnyelmű elemeket használjanak fel békebontó és az ország érdekeit veszélyeztető célokra. Német részről remélik, hogy a lengyel kormány erélyesen szembeszáll azokkal az áramlatokkal, amelyek csak arra alkalmasak, hogy politikájának ártsanak./MTI/ I Mr/Zs/Vv R ó m a , március 2. A vatikáni leadóállomás ma délután azzal a kéréssel fordult c. világ valamiannyi adóállomásaihoz, kapcsolják be a vatikáni állomást, hogy átvehessék a pápaválasztás eredményét. A harmadik választás sikerrel végződött. Az eredményt fehér füsttel adták tudtára a. közöns égnek./MTl/