Napi Hírek, 1939. március/1
1939-03-12 [0437]
0- Ta Bl/Ln Léva, március 12. Az Egyesült Magyar |tért bars- es hont-vármegyei szervezete vasárnap tartotta az uj vármegyei pártbeosztás óta első gyűl s őzen megválasztotta a vármegyei szervezet uj vezetőségét. A gyűlésen megjelent. Jaross Andor tárcanélkűli miniszter feleségével együtt, továbbá Koczor uyula főispán, Eéi?ay István gróf, az Egyesűit Magyar Párt országos ügyvezető elnöke, és a megyei pártszervezet igen sok tagja ^..gyűlést a lévai tanitókepző intézet tornatermében tartották meg. Klain Ödön helyi pártszervezeti elnök megnyitója után F.évay István gróf országos ügyvezető elnök mondott beszédet ós javasolta, hogy a vármegyei pártszervezet tiszteletbeli elnökévé dr. Kmoskó Bélát, megyei pártelnökké báró Majthényi Lászlót, ügyvezető elnökké Xégl Elemért válasszák meg. A megyei szervezet a javaslat értelmében határozott. A -e.öválasztottak nev ben báró Majthényi László mondott kösz'netet. ^tána "csi^'k Györgyné, a felszabadult felvidéki politikai foglyok nevében köszöntötte Jáross minisztert. Köszönetet mondott neki és arra kérte, segítse őket továbbra "s. Jaross Andor tárcanélküli miniszter mondott azután nagyszabású beszédet. Beszéde elején üdvözölte azokat a felvidéki magyarokat, akik magyarságukért szenvedtek, mert á felszabadulás nem következhetett volna be nélkülük. Hangoztatta, hogy nincs szüksége a pártnak arra, hogy a régi időben elviharzott indulatokat újból feltámassza s ezeknek az indulatoknak tüzénél süsse meg a maga pecsenyéjét. A párt megy továbbx a maga utján. A megyei szervezeti gyüles uj sorakozó., de nem jelent uj szervezkedést. 0, mint a felvidéki magyar párt elnöke, kijelenti, hogy az a törekvésük, hogy minél rövidebb időn belül egyesíthessék a felvidék Intézményeit, lelkiségét, szervezeteit a csonka haza lelkiségével, intézményeivel es szervezeteivel. Mi ezért dolgoztunk, hogy ezt megtehessük monüta a jelenlevők helyeslesétől kisérve. - Tevédnek azok a politikusok - folytatta -, akik olyan gyakran es olyan szivesen mondanak kritikát a visszacsatolt felvidék szellemevei kapcsolatban. A meg nem értés sokszor a tájékozatlanságból származik. En egyszerűen naiv tájékozatlanságnak minősitem azokat a politika! nyilatkozatokat, amelyek a felvidék husz éves múltját néha egy-egy Eudapestre áttévedt hetilap, néha egy-egy odautazott egyen elbeszélése alapján akarják maguknak rekonstruálni, ühhoz, hogy valaki megitelhesse a mi munkánkat, az kell, hogy velünk együtt élte l%yen át azt a husz esztendőt, amelyet itt töltöttünk. A szónok azután belsp pártszervezési kérdésekkel foglalkozott. Kijelentette, hogy a pártnak minél nagyobb súlyának kell fennie az országban, ez pedig attól i/ügg, hogy hányan vannak a pártban. /Felkiáltások: Egy millió magyar!/ Szükség van arra, hogy a magyar párt zászlaja mögött cselekvő, beszervezett magyarok álljrnak. - A szabad, független, erős magyar egyéniségek pártjának élén akarok állni - jelentette ki azután -, ez s függetlenség azonban ne csak lelki legyen, hanem legyen gazdasági és anyagi is. Gondoskodni kell arról, hogy minden magyar ember gazdaságilag és szellemileg is függetlenné legyen. /Hosszantartó taps és éljenzés/ A magyarság ujiáteremtéjséhez uj erőket teli számbavenni és nem el ég edlie tűnk/a regi felfogas szerinti Fm*J magyar erők összefogásával. Hol keressük ezeket? Keressük a magyar mágnástársadalomban is, mert abban is vannak értékes, harcolniáldozni tudó emberek, keressük a magyar történelmi osztály széles rétegeiben, de tovább kell mennünk, keressük ezeket az értékeket husz év tapasztalatai alapján a magyar falvakban, ahol a magyar erő szunnyad: a magyar parasztság között. Keressük a városok polgársága között és keressük a nincstelen magyar mun•'Msok között, mert ezek lelkét is megtanultuk megbecsülni. /Helyeslés és taps/ /Folytatása következik/o^ i ~r\C \_E^—