Napi Hírek, 1939. március/1
1939-03-09 [0437]
A Ma/fci Paris, március 9./Magyar Távirati Iroda/ Vitéz leveldi Kozma Miklós titkos tanácsos, volt belügyminiszter, a Magyar Távirati Iroda olnökigazgatóia, aki néhány napi tartózkodásra Parisba érkezett, márciusiban és*7.-én résztvett a szellemi együttműködés nemzetközi ligája filmbizottságának értekezletén. A bizottság, amely az 1938. szeptember 12,-i genfi diplomáciai értekezlet határozata értelmében átvette a>*'* megszűnt római nemzetközi filmintézet munkakörét, értekezletén uj javaslatokat dolgozott ki a nevelő hatású filmnek nemzetközi kicserélésének előmozdítására. A bizottság javaslatait a népszövetségi tanács elé fogják terjesztő- * ni, majd a tanács hozzájárulása után alkalmazni fogják a gyakorlatbaji, A Ma/Wa Paris, március 9,/Magyar Távirati Iroda/ Madridban a helyzet /továbbra is zav^os. A védelmi junta szigorú cenzúrát gyakorol a sajtótáviratok felett és igy a Madridból érkező jelentések nagyrésze megbízhatatlan. Ügy látszik, hogy Miaja tábornok csak a város belterületén állitotta helyre a rendet,.ude a külső negyedek és a főváros kapui még a kommunisták kezei között vannak, A Journal távirata szerint még korai volna azt állitani, hogy Miaja tábornok megtörte a szélsőséges elemek ellenállását, A Petit Párisién értesülése szerint a madridi kommunisták ellenállást külföldről élesztik és valószinü, hogy maga Negrin volt miniszterelnök menekülése előtt bizonyos titkos utasításokat adott a kommunista vezetőknek, hogy nehézségeket görditsen a Miaja kormány útjába. Burgosi jelentés szerint az éjszaka folyamán Madrid elótt a köztársasági katonák tömegesen szöktek át a nemzoti hadállásokba. A szökevények kijelentették, hogy a fővárosban nagy a zűrzavar. A kommunisták \ * • beismerik, hogy Moszkva utasításainak engedelmeskednek. á,y A Humanité jelentése szerint Castagenában, /urciában es Alicanteban a kommunisták és a junta hivei között véres összetűzések voltak. A Jour haditudósítója, szerint Pranco tábornok vezérkarai, a madridi hadállásoktól négy éi fél kilométernyire fekvő Cafb'ancelbe helyezte át. A hadvezetőség minden intézkedést megtett Madrid megszállas ára. A Matin jelentése szerint Pranco tábornok mintegy 500.000 főnyi haderőt vont össze Madrid körül, Hir szerint a junta megbízottakat küldött Frahco tábornokhoz, akik a főváros megszállásának módozatairól folytatnak tárgyalásokat. A Figaro madridi értesülése szerint ottani hivatalos Körökben elismerik, hogy Cassado ezredes levelet intézett Pranco tábornokhoz, azonban a nemzeti vezér nem adott közvetlen választ erre a levélre. A nemzeti rádió közleményeiből és a nemzeti sajtó cikkeiből azonban kitűnik, hogy i'ranct* tábornok félté tejnél küli megadást követel, jjurgosban figyelmet Keltett az a körülményk hogy a madridi rádió valamennyi leadásába tegnapi nap folyamán az^rriba %spagna"kiáltással végződött. Mint ismeretes ez a kiáltás a nemzeti kormány jelszava.