Napi Hírek, 1939. február/2

1939-02-23 [0436]

íi Má/Dn Küm London, február 23. /Magyar Távirati Iroda/ A Times budapesti levelezője Hosszasan ismerteti Teleki Pál gróf miniszterelnök parlamenti beszédét kiemelve, hogy a Ház minden oldalról a legteljesebb mértékben helyeselte az uj miniszterelnök fejtege­téseit, aki az összes társadalmi osztályok hazafias érzésére appellált s mindenkit felhivott, hoerv vessenek véget a politikai egyenetlenkédesnek és vállajanak felelősseget a közös ügyét. Tanítói szellemben /budapesti egye­temi tanár/ hangoztatta, hogy saját feladata a nemzet tanitása es felvilá­gosítása és szükség eseten meg a pálcát is használnia kell, amit az egyik szónok Chamberlain esernyőjéhez hasonlított. Kiemeli továbbá a tudósitás. hogy a miniszterelnök hatá­rozottan hangsúlyozta ragaszkodását a parlamenti intézményekhez; Ígérte, hogy elődje reformpolitikáját folytatja, de nem veit hajlandó káprázatos ige reteket tenni. Végül külön fejezetben ismerteti a tudósitás a beszéd külpolitikai vonatkozásait, kiemelve a szomszédokhoz intézett barátságos és békülékeny hangú kitételeket. A Daily Telegraph ugyancsak hosszú budapesti tudósítás­ban foglalkozik Teleki Pál gróf miniszterelnök beszédével, kiemelve azt % hogv a miniszterelnök fő törekvő se a nemzet igazságos követeléseinek békés utón való örvényesitáse lesz; a lap kiemeli a lengyel-magyar barátság meleg hangsúlyozását és a Jugoszláviával és Romániával szemben használt barátságos kifej ez esek et. Valamennyi tudósi tó közli a roma-berlini tengelyre, vala­mint a zsidó törvényre s a földbirtokreformjavaslatra vonatkozó KI jelent 5­W ZW/ZS/Wa B o M b ay. február 23. Annak következtében, hogy Subha Chandra Bose-t választot­ták meg ismét az indiai nemzeti kongresszus elnökévé. a kongresszus mun­kabizottságának tizenöt tagja közül tizenhárom lemondott, - köztük Pandit Nebru is. Pandit Nehru azzal indokolta lemondását, hogy Bosenak szabad ke­zet kell adni, hogy olyan emberekből alakithassa meg kom anyát, akik támo­gatják politikáját, A munkabizottság legtöbb tagjának lemondása súlyos vál­ságot jelent a kongresszusra. A lemondott kongresszusi vezérek közül töb­ben elszánt harcot jelentettek be Bose politikája ellen./MTI/ W ZW/ZS/Wa New York, február 23. Még nem sikerült tisztázni azt a hirt, hogy az Azori szige tekt ől délre egy hajót DB ^ törpe asztak. Két hajó, köztük a kanadai" Empress of üustralia, a segélykérő jelekre a helyszínre sietett. Az Emp­ress of Australia a célhoz érkezve rádión közölte, hogy nem talált uszo hajóroncsokat. Hajózási körökben az SOS jeleket adó hajó hivójelét nem ISMEREK.^Amerikában lehetségesnek tartják, hogy csak rossz tréfáról van I Pj/Pj/Wa H e n d a y e, február 23./Havas/ Berard szenátor ma delelőtt Saint ÉS Barduc követségi titkárok, továbbá Bogáért san sebastiani francia alkonzul kíséretében gépkocsin útnak indult Burgosba./MTl/

Next

/
Thumbnails
Contents