Napi Hírek, 1939. február/1
1939-02-12 [0435]
0 Vi/Vi § Vitéz Somogyváry Gyula, a rádió igazgatóia. vasárnap a déli hangverseny szünetében a következő megemlékezést mondotta XI, "Pius pápáról: . , , - Az a halott, akinek ravatala felé most öt világrész népeinek megilletődött, kegyeletes érzése száll, nekünk, katolikusoknak, legfőbb pásztorunk volt, de az egyetemes emberoság is egyik legnagyobb bölcsét Veszítette el benne, - Isten felé emelte az arcát és szemeit apró gyerekkora éta. rt kereste^ Hozzá akart közelebb jutni fizikai lényével is, amikor ifjú és férfifejjel az Alpok havas ormait járta, Isten libához borult, amikor elvállalta az első apostol keresztjét ós a kupolahordó kéazikla sorsat, Isten lelkének harsonása volt, amikor szakadatlanul az igazságot és békét Kiáltotta és Isten vlébe hajtotta szép fenét fejér, „mikor mar csak végső lehelletével tudta elsóhajtani utolsó szavait: pace... Gesu ... béke ... Jézus ... - Tökéletes és töretlen az az iv, amellyel fölszárnyalt a lombard síkság porából az örök magasságokba. Mikor felkúszott az Alpok jégóriásainak ormára, égnek emelte a karvait, hogy legalább áldó kezei legyenek még közelebb a magasságok Urához, Ahol földi láb már nem léphetett feljebb, ott a maga embermagasságával toldotta meg az ormot, hogy közelebb, közelebb lehessen a megmérhetetlen Jósághoz. 3 bizonyára felsóhajtott ott a havas csúcsokon: milyen kicsi, milyen apró vagyok én. édes Teremtőm, hogy érhetnélek el Téged. - Pedig ez az embernagyság óriás volt hozzánk képostj Óriás volt,mart az emberben sem a test mutatja a nagyságot^ hanem a lélek, | az 5 lelkét a magasságok tiszta fénye. Isten sugaras derüie nevelte naggyá, hatalmassá, XI. Pius pápa mindennél világosabban bizonyította egész~eletévéi, hogy az alázat nottet és fölemel. Minél mélyebbre hajlik a lélek Isten nagysága előtt, annál magasabbra emelkedik a világ fölé. Az alázat mindenről lemond, tehát mindent^odaad, mindent megért, mindent megbocsát és mindent szeret, ^zereti és vállalja a szenvedést és küzdelmet is, mert az is a jó Isten ajándéka. Fs az alázatból fakad az a csodálatosáéra, amely beragyogja oly sok boldog nagyság arcát Assisi mezítlábas mosolvg' szentjétől.' Próhászka Ottokár 'felejthetetlen arcán át, egészen TI. Pius pápa tiszta, kék szeméig és szelíd,/galambősz fejéig, - Snnek a csodálatos derűnek világosságában, Qlyan egyszerűvé válnak a világ kérdései. Pace... és Gesu... Béke és Isten! fs ez a két fogalom együtt,azt mondja: szeretet, Ha a szeretet győz, akkor az igazság győzött.. Igazság: kenyérben, munkában, küzdelemben, ""Ólatjogban és nincs többé zűrzavar, kegyetlenség, gonoszság. - Az a szelídmosolyu, jóságos atya, aki most felsuhant a Vatikán falai közül Teremtőjéhez és csak elfáradt, kihűlt testét nagyfa, a Földnek, eljutott a bölcsesség utján addig a legmagasabb oromig, ahol már egyetlen szóban, intelemben foglalódik essze minden kérdés és minden kötelesség s megismételnette Szent János '.postol végső szavait: szeretet. Szeressétek egymást emberek és akkor napsugaras lesz a legsötétebb zug is. - Pace és Gesu., BéKe es Isten, Es ezekkel a szavakkal azt is mondjUK, hogy igazság és azt mondjuk végül, nogy: szeret-t. - ^z egyKori, siKságról indult és e^'re a legmagasabb csúcsra ért pásztor bizonyára az igazság békéjéért küzdő lélek vonásait látta meg a magyarság arculatán akkor, amikor itt járt nálunk. És azért szerette olyan mélyroljött megértéssel a magyar nemzetet,/Foxyt.köv./