Napi Hírek, 1939. február/1
1939-02-05 [0435]
/Székesfehérvári tudósitás f oly tatása./ Za/Zs Szután Hóman Bálint ny. miniszter emelkedett szólásra s többek között ezeket mondotta: A miniszterelnök ur ma elhangzott három beszédéből kicsendült a hagyományoknak, a magyar múltnak az a szeretete, amely nélkül magyar politikát irányitani ebben az országban nemcsak hogy nem lehet, de nem is szabad. A mult ismerete, a mult tanulságai azok, amelyek a vezető politikusokat nagy tettekre és nagy alkotásokra ösztönzik. A mult/a jelen és a jövő összefüggése olyan plasztikusan domborodik ki a miniszterelnök ur mai három beszédéből, hogy ahhoz nekem mint történetirónak is alig lehet valami hozzáfűznivalóm. Méltóutassék megengedni, hogy a legújabb kor történetével és legelsősorban a legutóbbi hat és féMv történetevei foglalkozzam egy kissé, amely idő a nemzet történetében talán többet jelent, mint korábban egész század vagy félszázad jelentett. Nagy átalakulás korszakában él az egész emberiség s igy Magyarország is. Az isteni rendelés ugy akarta, hogy ebben a legutóbbi időben vitéz Imrédy Bélával együtt résztvegyek a • vezető munkában. Hat esztendővel ezelőtt Gömbös Gyula nívó szavára mindketten itt jártunk Székesfehérvárott s Gömbös Gyula akkor ui emberekkel, uj módszerekkel, uj célok felé vezető politikát hirdetett. Azelőtt mind aketten irtóztunk kissé a politikától, mert ?ok hiábavalóságot, alacsonyságot láttunk a napp politikában. Gömbös Gyula hivására azonban eljöttünk, mert ő magasabb célokat tűzött maga és munkatársai elé. Az az uj politika, mist akkor - hat évvel ezelőtt - itt kifejtetibük ? az összefogás, a magyar egység politikája volt. és ennek eszközéül a lelki, társadalmi é^ /válságnak leküzédésót jelöltük meg. /gazdasági/ L m o s * y Ugyanezzel a szellemmel jött^vitéz Imrédy Béla miniszterelnök is. u at évvel ezelőtt más volt a helyzet, hazai és világviszonylatban is, lehet hogy az eszközökben, módszerekben eltérés látszik, de a nagy célkitűzések, a szellem tekintetében ez a politika hagyományokon épül és ugyanazt az utat járja, amelyet Gömbös Gyula vezetésével akkor jártunk. Ez a magyarázata annak, hogy ma,amikor vitéz Imrédy Béla ui emberekkel, uj név alatt ui politikát hirdet, mi oda sorakoztunk mögéje. Azok állanak a ciniazterelnök mögött, akiKigazán , szivből leiekből akarják a mag^yar megújhodást, a magyar felemelkedést cs a magyar egységet, akik látják a nemzet múltját és ismerik azt a multat,, amelyen a jövő felé járnunk kell. Mi '. a hagyományokon J épülő uj élet* '. i politikáját tartjuk helyesnek és utunkrél nem riaszthatnak el az összes ellenünk szövetkezett erők. Ahogy a múltban Gömbös Gyula kormányzata alatt s ahogy az ő halála után, amikor Darányi Kálmán vette kezébe a lobogót, álltunk a támadások tüzében, most is elviseljüjok a cselszövényéket, vádaskodást, elviselünk minden ellenük szórt . rágalmat, gyanúsitást es a dicső magyar alkotmánnyal kapcsolatban szórt sértegetéseket is, hogy mindig védeni.akarják velünk szemben. Elviselünk minden támadást, mert tudjuk, hogy a mi utunk csak egy lehet: a meggytej>d!ő)és, az igazság, a magyar összefogás es a magyar újjászületés utja. Azt niázem, az egész varos polgársága nevében szolok, amikor megköszönöm legújabb polgártársunk, íitéz Imrédy Béla hozzánkintézett szavait és csak arra kérem, menjen tovább előre azon az uton, amelyen megindult s mi valamennyien megyünk utána. L§?* ra ^' Hóman Bálint szavait lelkes hdlyeslés és taps fogadta. Ebéd után a miniszterelnököt és ki sé re tét jLajos megyéspüspök feketekávéra látta vendégül. A miniszterelnök ezután megtekintette a repülőteret, majd a késő délutáni órákban gépkocsin visszatért a fávfeba. /MTI/