Napi Hírek, 1939. február/1
1939-02-03 [0435]
Egyébként is minden t örvény javaslat, amelyeit va lame üy ,kormány benyújt, a Kormánynak azt az álláspontját tartalmazza, amelyet, helyesnek tart, ennek következtében abban a pillanatban, amikor a törvényjavaslatot tárgyalják, attól eltérni nem hajlandó és mégis látjuk, nogy a törvényhozás munkásságának igen nagy része ugyanazok körül a problémák körül forog és a törvényeknek vagy novellaris módosításán vagy pedig uj kodifikálásán fáradozik. Bármely esetben szembenállhatnánk azzal a vaddal, hogy tullicitálás történik, egyik vagy másik kormány részéről. y A magam részéről azonkívül meg kell jegyeznem azt is. hogy 1938 tavasza óta bizony nagy eseménj^ek történtek, amelyek indokolttá teszik bizonyos kérdésekben állásfoglalásaink revízió ját,..esetleg megváltoztatását. /Bajniss Ferenc: Nagyon helyes! TTgy van!/ £pen ebben a kérdésben is előállt néhány olyen körülmény, amely a zsidókérdés újból való törvényhozási tárgyalását indokolttá tette. Maga a javaslat indo•kolása rámutat ezekre a szempontokra. Én a javaslat indokolásában említettek közül most csak egyet ragadok ki, nevezetesen azt a részt, amely rámutat arra, hogy mióta az e lso törvényjavaslatot az akkori kormány benyújtotta és a parlament letárgyalta, számos nrs államban történtek intézkedések, amelyeknek tendenciája, legalábbis hatása az. hogy a zsidóság,helyzete azokban az államokban megnehezülvén, olyan államok fele tódul, olyan államokban keresi a maga elhelyezkedését, ahol kedvezőbb helyzetre tarthat számot. Ez történt mindenekelőtt Olaszországban és Németországban is. Az Anschluss es a Cseh-Szlovákiához tartozott területek átkapcsolása következteben ismét igen nagy területek kerül ek át a német jogterülethez. Lengyelországba n is törvényhozási munkálatok vannak előkészületben, amely/ek a zsidóság helyzetét meg kívánják változtatni. A megmaradt Csehországban, különösen Szloveriszkoban, ahonnan a zsidóság idegravitá lása könnyen előállhat, szintén erős rendszabályok vannak küszöbön és részöen végrehajtás alatt, törvényhozási intézkedő sek nélkül is. Romániában pedig, ahol egészen különleges helyzet állt elő, számos gyakorlati intézkedés és rendelet látott napvilágot, amely szintén nehezebbé teszi ott a zsidóság helyzetét és ennek következteben bizonyos más területre való kivándorlásra ösztönzi őket. Ez az egyik szempont. - h másik szempont^ amelyet bátor vagyok itt megemlíteni, - nem tudom, méltóztatnak-e emlékezni az elmúlt év szeptemberére és októberire /Felkiáltások: Igen! Igen! Hogyne!/ En nagyon is emlékszem és mondhatom, kitörölhetetlen emieket hagyott bennem az a kedélyhullámzás, amely a nemzeten végigment es amely különösen Budapesten és a nagyobb városokon vett erőt. Az a hisztérikusnak nevezhető lelkiállapot és azok a felfogások, amelyek akkor ebben a két valóban nehéz hónapban érvényesültek, es amelyek, sajnos,nagyon tekintélyes részben épen a lakosság ama körének magatartásából eredtek, amelyeket a javaslat érint /Bajniss Ferenc: Ugy van!/,azt mutatták, hogy a legjobb akara t ellenére is a zsidóság idegalkatánál, egész lelki es testi konstitúció iánál fogva bizonyos kérdésekre máskép reagál, mint a lakosság nem zsidó része. Ezt nekünk az egész javaslatnál szemügyre kellett v nnünk, mert most történelmi időket élünk, amilyen cörténelmi időkben a nemzet akaratának kialakításánál figyelembe kell venni a reakciónak ezt a különbözőségé t./Helyeslcs ./ - A harmadik szempont, amely felmerült, az, hogy a Felvicék egy részének visszacsatolása következteean igen erős zsitío gócpontok kerültek vissza hozzánk, épen olyan részeken, ahol a magyarságnak, a magyar szellemnek érvényesítése különös jelentőséggel bir.ugvhoav ezeken a helyeken az ottani helyi politika kialakításában is a zsiaóság szerepét vissza kellett szorítni. /Folvt.köv./