Napi Hírek, 1939. január/2

1939-01-23 [0434]

Nagyon jellemző a zsidó sajtóra az. hogy amikor ^még nem is­mertek bennünket és a demokrácia körülrajongott bajnokait láttak bemünk, akkor a zsidó sajtó állandóan görögtüzzel vett bennünket körül. Amikor azonban látta a zsidó'sajtó, hogy a felvidéki magyarság egy élettapasz­taltot hozott magával, mert tapasztalnia kellett, hogyan menekültek el a sül&edni látszó bárkarói zsidó állítólagos nemzette stvtSreink, amikor a legelső alkalommal meglátták, hogy mi a mi felfogásunk, attól kezdye' megindult a pergőtüz nemcsak a miniszterelnök ellen,hanem személyem el­len is a zsidó sajtó hasábjain. /Hosszantartó taps és élienzés.A Hibáztatom, hogy személyes jellegű kérdések kerülnek az or-~ sz^háza elé. A magyar politikai élet nem személyektől függ, mert a ma­gyar nemzet ma már csak olyan politikát hajlandó követni, amelyet saját" maga ajakit ki, és amelyről tudja, hogy akik folytatják, az ő nemzeti pa­rancsa alapján járnak cl. - Az én feladaom ma az - folytatta a miniszter -, hogy ki- " bontsam az uj Magyar Elet Mozgalmának zászlóját. Kérlek benneteket, le­gyetek tökéletesen tisztában azzal, hogy ennek a mozgalomnak nincsenek taktikai céljai, az a célja, hogy egységes szellemiségű magyar tábort teremtsen meg, amely lehetetlenné teszi, hogy politikai lovagok a nemzet nyakára üá.ve kíséreljék meg azt kormány ózni.'Alkalmassá akarjuk tenni a nemzetet, hogy önmaga válassza ki vezetőit, . .. .' Jaross miniszter beszéde befejezésiül felolvasta a Magyar Elet Mozgalmának erkölcsi tártaimat kifejező jelmondatokat, amelyeket a jelenlevők mondatonkint etyüttoson ismételtek utána. A miniszter hosszantartó tapssal és éljonzéssel fogadott beszéde után még'Paczolay György református lelkész és Rajniss Ferenc mondott beszédet. A lelkcshangu népgyűlés a Himnusz hangjaival ért véget; Utam az iparoskörben vacsora volt, amelyen sok felköszönt^" hangzott el. -» Ba 0 Szt Róma, január 23. /Magyar Távirati Iroda/ Az olasz közoktatásügyi miniszter körrendeletet juttatott el az összes iskolai hatósápokhoz, amelyben felhívja figyelmüket arra, * hogy a "fasiszta stílust" az iskolázás egész területén hajtsák keresztül. A körrendeletben a miniszter kötelességük é teszi a tanároknak, a tanítók­nak, hogy személyes példájukicai mozdítsák-elő ennek a kemény es férfias stilusnáTc a százszázalékos megvalósítását.Különösen kiemeli a körrendelet hogy az olasz iskolákból a protekciózás minden néven nevezendő alakjának el kell tűnnie, / —. —. — o- VF/Hav/Szt R^á kospalota, január 23. s gazdálkodó lovai megbokrosodtak lerántották az ulesrol a gazdát, aki oly szerencsétlenül esett le, hogy az egyik ló fejberugta. Haldokolva szállították kórházba. /MTI/ — •—. —

Next

/
Thumbnails
Contents