Napi Hírek, 1939. január/1
1939-01-13 [0433]
H ífe/vte tat* Berlin, január 13./Magyar Távirati Iroda/ A Frankfurter Zeitung e ls őne k foglalkozik saját kommentárban Csáky István gr4f berlini utazásával. A lap többi között azt irja. hogy Csáky külügyminiszter berlini látogatása abból a szoros politikai kapcsolatból adódik, amely Magyarországot Németországhoz és Olaszországhoz füzi. Amidőn Imrédy miniszterelnök az elmúlt év májusában megalakította kormányát, még ugyanabban a hónapban ellátogatott Rómába és később a kormányzó kiséretében Németországba jött. Csáky István gróf ez alkalommal a maga részéről Berlinen akarja kezdeni, annál is • inkább, mert már alkalma volt az olasz külügyminiszter röviddel a magyar külügyminisztérium vezetésének átvétele után a kormányzó vendégeként Budapesten üdvözölni. Ciano gróf ebből az alkalomból magyar kollégáját Bójába is meghivta. Az is lehetséges, hogy később Varsó is magyar vendéget kap Budapesten, ahol határozottan súlyt fektetnek a Lengyelországhoz valé jóviszonyra, az a benyomás jutott előtérbe, hogy a lengyel külügyminiszter találkozása Hitler Adolffal és Ribbentroppal, a német-lengyel kapcsolatok folytatólagos fejlődésére kedvező hatással volt. Csáty István többizben - nivatalbalepésekor, ózdi beszédében é s • újévi oikkében - nyiltan kimondotta, hogy a magyar külpolitika a Németországhoz és Olaszországhoz való viszonyban látja alapelveit. A külügyminiszter a magyar kormánynak a kisebbségi kérdésben elfoglalt álláspontjának körvonalozása által jó szolgálatot tett a német-magyar kapcsolatoknak is. Ezenkivül azt a jó tanácsot adta honfitársainak, hogy vegyék számba Magyarország barátainak érzékenységét és ne a lka.Imazzanak kicsinyeskedő és hanti bi rá latot, /-/ Hd/vteküm P r á g ak január 13./Magyar Távirati Iroda/ A Lidove Noviny berlini jelentést közöl üsaky István gróf külügyminiszter közeli berlini útjáról. Német politikai körök - irja a lap - emlékeztetnek arra. hogy a magyar külügyminiszter már hivatalba lépésekor fenntartás nélkül a tengely politikája mellé állt* Most Berlinben sor kerül a politikai kérdések meg tárgyalására, amelyeket a legutóbbi idők fe jlődese vetett fel. Mint Németország közvetlen szomszédja Magyarország mind történelmi, mind világnézeti tekintetben ma a bolsevistaellenes politikával párhuzamosan foglal állást, amelyet Németország, Olaszország és Japán hirdet,