Napi Hírek, 1939. január/1

1939-01-05 [0433]

o- KG/m/te ME Kecskemét, január 5. Többezerfőnyi közönség gyülekezett össze csütörtökön délután a Szentháromság-temetőben, hogy megadja a végső tisztességet Szabó József 39 éves szabósegédnek, aki mint felkelő a Munkács korüli harcokban kapott lövéstől most halt meg a kórházban. A Faivédő-Szövet­ség saját halottjának tekintette. Szabó ravai^át elborították a ko­szorúk. Megjelent Liszka Béla dr. polgármester vezetésével a város szá­imos előkelősége, felvonult a Rongyos Gárda 200 főnyi díszszázada zászló­val s elhoztak a nyugatmagyarországi harcok zászlóiát is. Az egyházi szertartást Hetesi/Kálmán református letkész végezte.Elsőnek vitéz Héfjas AuréLa MOvE kecskeméti csoportjának elnöke, majd pedig Bencsik Antal mondott beszédet a frontharcosok nevéoen. Mikus Antal tárogatós "lefújása" fejezte be a gyászszertartást./MTI/ W Ra/Ra/Vv Róma, január 5. Az Osservatore Romano jelentése szerint Xl.Pius pápa pénteken, január 13-án 12 órakor magánkihallgatáson fogadja Chamberlain angol miniszterelnököt és Halifax külügyminisztert./MTI/ 0 L/L A Magyar Távirati Iroda jelenti: i A kormányzó 1938. november 5.-én kelt legfelsőbb elhatá­rozásával a miniszterelnök előterjesztésére az alább felsorolt telkeket vitézi teMkül elfogadta: , 1. A Nagykanizsa megyei város közönsége által 4a lávái­mé gye törvényhatósági bizo ttságának hozzá járulás ával a járás vite ­zei r^szcre vitézi székház céljaira a város határában felajánlott 136 négyszögölet, 2. Goldstein Aladár és neje Schwartz Lenke debreceni lakosok által Nyirbéltek község határában felajánlott 18 katasz­teri holdat és 1197 négyszögölet, 3. a Vitézi Rend által Szigetvár nagyközség határában vásárolt 102 kataszteri holdat, 4. a Vitézi Rend által BrávapaIkonya község határában / vásárolt 44 kataszteri holdat és 1599 négyszögölet, 5. a Vitézi Rend által Hernádszentajdiipás község határá­ban vásárolt 1448 négyszögölet, 6. az Országos Iöldbirtokredenző Biróság által a föld­birtokreform-eljárás során a Vitézi Rendnek Karancsberény község határában juttatott 27 kataszteri holdat és 142 négyszögölet t 7. néhai vitéz Dinnyés Zsigmond nyugállományú alezredes által a Vitézi Rendnek vitczi telek céljaira, a rajta lévő épületekkel együtt, végr^ndeletileg hagyományozott, Környe község határában fekvő 55 kataszteri holdat és 1562 négyszögölet. M Áf/Ho Berlin ianuár 5. „ „ , A német hivatalos lap csütörtöki számában közli annak az egyezménynek szöveget amelyet Németország és Csehszlovákia kötött egymással; ennek értelmében a jövőben német gépkocsik nemzetközi okiratok / tr^tyque, carnet/ nélkül.is átmehetnek cseVterületre! A gépkocsiknak ov-nH* ? >^jelzest.kell viselniük és a német gépkocsivezetőknek is ele­gendő a nemet vezetői igazolvány. £MT/)

Next

/
Thumbnails
Contents