Napi Hírek, 1938. december/2

1938-12-17 [0432]

o- Ta Bl/L Léva, december 17, /Magyar Távirati Iroda./ Jaross undor tároanélküli miniszter szombaton délután Lévára utazott, hogy ott-az Egyesült Magyar Párt népgyűlésen résztve­f yen és beszédet mondjon. A minisztert es kíséretét a lévai városházán lain Jdön városbiré fogadta s rajtakivül még Horatsik Judit és Suszta Magda, majd dr. Nagy Béla, az Egyesült Magyar Párt ügyvezető elnöke üd­vözölte . Jaross Andor, az üdvözlést megköszönve* rámutat ot t arra, hogy Lévára az uj körülmények között uj feladatok várnak: mint a meg­alakítandó egyik vármegye székhelyének északtelé vonzóerőt kell gyako­rolnia és ebben Léva varos magyarságának példaadó szerepet kell betöl­tenie . A Városi Szinház termében folyt le a nagygyűlés, amelyet dr. Kmoskó Béla, az Egyesült Felvidéki Párt lévai körzetének eInöke nyi­tott meg. Utána Zdzy Jolán virágosokrot nyújtott át a miniszternek. k miniszter először is köszönetet mondott az üdvözlés­ért, majd a magyarságnak a cseh uralom alatti magatartásáról szólt. Rámutatott arra, hogy a magyarság a cseh uralom alatt mindig jó magyar­nak mutatkozott és olyan egységbe kováos olódott, amelynek eredménye a felszabadulás kellett hogy legyen, - h bekövetkezett államfordulat - folytatta - két fel­adat elé állította a felvidéki magyarságot. Az egyik feladat volt má­ról-holnapra átvenni a felelősséget, vállalva az egész itteni magyar élet vezetését.Erre kötelezett bennünket a nemzetnek husz éve tett fogadal­munk, á másik feladat voltilelkileg együtt tartani, egybefüzni, ujabb feladatok vállalására alkalmassá tenni ugyanezt a magyarságot, hz első felaaat nem volt könnyű és ma sm az* Nekünk ellenzéki hangulatú tábor­ból kellett államépito táborrá átalakulnunk. At kellett venni a legkü­lönfélébb hivatali pozíciókat. Kezünkbe kellett venni a széjjelbomló ál­lami rendet és a magyar honvédség /lelkes éljenzés és taps/ olyfltalma és vezetése mellett ki kellett formálni a jövő élet alapjait. Ezek a feladatok okozták, hogy a párt egyik képviselő­jének vállalnia kellett a magyar királyi kormányban egy felelősség­teljes pooiziót. rs amikor én ezt a pozíciót az első magyar ember, Horthy Miklós akaratából /Hosszantartó lelkes éljenzés/ és Imrédy Béla bizalmából /lelkes éljenzés/ elvállaltam, akkor semmi mást nem tettem, mint logikusan vállaltam kötelezettséget, amelyet a magyar néppel szem­ben husz éven át vállaltam cs amelyet nekem vállalnom is kellett./íl­jenzés és taps,/ - Egy húszéves különállás, egy másik állam vér­keringésébe való húszéves bekapcsolódás kifejlesztett bizonyos lelkisé­get, előtérbe állított olyan feladatokat, amelyek m^s természetűek vol­tak, mint azok a feladatok, amelyek az államfordulat után vártak és vár­nak ránk, A trianoni magyar állam fejlődése a kommunizmus fertőjét le­f yőzve olyan vonalat mutatott, amely kétségtelenül a társadalmi fejlő­és magas értókét mutatja, de egyidejűleg mutatja - nyíltan kell beszél­ni - azt is, hogy a trianoni határok között ennél boldogabb magyarságot nem volt lehetséges teremteni, /Folyt ,köv./

Next

/
Thumbnails
Contents