Napi Hírek, 1938. december/2
1938-12-17 [0432]
Gp -o Zw/Mo/Wa Pozsony, december 17. A szlovák választási agitáció szombaton este befejeződött. Este hat órakor a Hlinka-gárda egész Szlovákiában sorakozóra ' gyűlt össze. Pozsonyban a gyülekezés a gárda főparancsnokságán volt Sidor államminiszteriloparancsnok vezényszavára az egész országban kitűzték a zászlókat, A vidéki városokban és a falvakban hangszórók közvetítették a parancsot. Ezután Tuka tanár, tiszteletbeli parancsnok ugyancsak hangszórón keresztül elrendelte a gárda menetelését. Erre az egész országban megkezdődött a Hlinka-gárda utcai felvonulása. Pozsonyban a gáirdisták a 3zinház-tér felé indultak el és közben minden templom előtt megálltak és rövid imát mondtak Szlovákia jövőjéért." A színház előtti téren Tiso miniszterelnök,: Sidor államminiszter és más ok-mondtak beszédet, amelyeket szintén az egész országban közvetítettek, Durcsánszky miniszter Zsolnán. Mach propagandafőnök Nyitrán intézett lelkesítő szavakat a lakossághoz. Eperjesen szintén" ugyanebben az időpontban volt választási gyűlés. A beszédek elhangzása után az egybegyűltek elénekelték a szlovák himnuszt, amely szintén egyidejűleg hangzott el egész Szlovákiában. Kint Mach Sándor propagandafőnök hjg^girok előtt hangoztatta, vasárnap tulajdonkegpen nem is választásról lesz szó, hanem a szlovák nép nemzeti ünnepéről. A hangulat a szlovák nép körében mindenütt lelkes. A falvak lakossága ünneplőbe öltözve fog az urnák elé vonulni. Sokan mép előre kijelentették, hogy nyíltan kívánják szavazatukat leadni, mert hitet akarnak tenni az önálló állami ' életet élő Szlovákia és az önálló szlovák parlament megalakulása mellett. Mach propagandafőnök elmondotta még, hogy a választás az előjelek és az általános hangulat után Ítélve/ nem szolgálhat meglepetéssel, mert a szlovák nép kormánya mögött áll. Arra számítanak, hogy a szavazás nyugodtan fog lefolyni, összeütközések vagy más köruláények nem fogják megzavarni nyugodt menetét. Jelentkezett ugyan bizonyos ellenpropaganda,az elmúlt rezsim hívei brünni központúkból megpróbálták röpcédulákkal elárasztani Szlovákiát, do ezeknek Mach propagfldafőnök kijelentése szerint nem volt hatásuk a lakosságra.A kormány arra számit, hogy a szlovákok mindenütt a hivatalos listára fogják leadni szavazatukat. A .^ aavazás v asárnap' reggel 8 órakor kezdődik meg és délután /4 és 6 óra között HTei^kesöbb"]végetjér. A Pozsonyba bcérkezé' részleteredményeket vasárnap este félóránként hangszórókon fogják kihirdetni. Arra számítanak, hogy vasárnap éjfélig nagyjából már kialakul a szavazás eredménye. Egész vasárnap éjjel folytatjak a szavazatok összeszánlálájftsát: hétiőn talán már a végeredményt is kihirdethetik. Az eredmény•kihirdetése utáni-öv idebb szünet következik a szlovák politikai életben. Vezető politikusok, akiket az utóbbi napok zsúfolt eseményei és a választási hadjárat nagyon igényba vettek,pihenőt tartanak, A szlovák parlament összehívására leg/fanrábban január folyamán kerülhet sor, A választáson, mint ismeretes^ egyetlen jelölő lista fog szerepelni, a szlovák néppárt hivatalos listája, amelyen Tiso miniszterelnök a listavezető, utána Sidor államminiszter, majd a többi miniszterek következnek, míg Karmasin német államtitkár a tizenhatodik. Esterházy János gróf. az Egyesült Magyar Párt vezetője pedig a tizenhetedik helyet foglalja el. A szlovák parlamentnek előreláthatólag ötvenegynéhány tagja lesz, minden húszezer szavazó után egy képviselő kerül a parlamentbe. /Polyt.köv./