Napi Hírek, 1938. december/2

1938-12-29 [0432]

. A tuberkulózis - folytatta vitéz Bonczos Miklós állam­titkár.- szociális és egészségühyi kérdés. A nyomor és a betegség együtt jár s nekünk mind a keltővel feí kell venni a harcot. Bizakodással es hittel lehet menni ebbe a küzdelembe, mert .a történelem példája is igazolja, hogy súlyos elterjedt . .'.: tcmegbetegségekkel szemben is eredményesen lehet felvenni a küzdelmet. A leprát is sikerült Európában kipusztítani, kiirtotta a kultúra nyomán jövő civilizáció. A kultúrát'kell, hogy szociális jólét kövesse, mert a kultúra csak igy válik áldásossá. Szer­te a világon azon fáradoznak, hogy a tömeg jólétét emeljék, a népközösség ' sorsát javitsák. Ez került a kormányzati tevékenység homlokterébe mindenütt. Nekünk sem szabad e feladatok elől meghátrálni. Ezt a célt szolgálja a kor­mány szociális propgrammja, E cél megvalósításához elszánt, bátor, okos em­berek vezetése kell, továbbá áldozatkészség minden vonalon, mégpedig nem esetleges, hanem szibből jövő és tudatos áldozatkészség. De szükséges az eredményességhez az is, hogy az a népréteg, amelynek érdekében történik a szociális megsegítés, erezze, hogy érte történik. szeretettel történik s hogy bizalommal fogadja a feléje icinyujtott kezet. Ha ügyesen, gyakorlott kézzel hajtjuk végre a szociális reformokat, akkor - azt hiszem - hála és megbecsülés száll az intézők felé a nép köréből. Ez azonban csak egyik oldala a problémának, A tuber­kulózis kérdésének megoldása időbe telik s még több idő kell ahhoz, hogy meggyógyuljon a betegség. A betegséggel is szembe kell nézni s azonnal cselekedni kell. A legfontosabb teendő a prvenciő, a megelőzés, a baj azon­nali felismerése. Ezt szolgálja ez az intézmény is, amely egyik kiinduló­pontja lesz a tuberkulózis elleni gagy harcnak. A tuberkulózis azonfelül, hogy szociális betegség, egyúttal fertőző betegség is, amely nemcsak a kunjqMókból, hanem a palotákból is szedi áldozatait. A,védekezés nem szoritkozhatÍK osak egy társadalmi osz­tályra, azt általánossá kell tenni és meg kell szervezni, mint ahogyan a mo­dern állam feladata az, hogy az egészség kincs/tét általánossá te^re. Sz az uj intézmény is tegye általánossá az egészség kincsét ezen a vidéken s a tu­domány fegyvereivel védje a magyar fajt, " a magyar népet a pusztító beteg­séggel szemben. Vitéz Bonczos Miklós államtitkár . nagy tetszéssel és tapssal fogadott beszéde után Tomcsik József dr. egyetemi tanár, a belügy­minisztérium egészségvédelmi és járványügyi osztályának vezetője rámutatott az uj intézet feladataira. Az uj intézet - mondotta többi között - a megelő­zést szolgálja s a zöldkeresztes védőnői szolgálaton keresztül modern beren­dezésével és fekvőhelyeivel most már el tudja érni a tanyák lakosait is. A kiskunhalasi tüdőgondozó intézet abban különbözik minden^más városbeli­től, hogy 15 ágya is san a szegény betegek számára. A kormány szociális pro gramm} a szerint szükség van arra, hogy Kiskunhalas mintájára.a többi nagy népszaporodásU-város és község is agyakkal felszerelt tüdőbeteg*otthonok­hoz jusson. A kormány öt éven belül ezer ágyat akar létesíteni a tuberkuló­zis ellen s ezeket elsősorban azokban a városokban és a községekben állítja fel, amelyek a magyar népszaporodást nagyban előbbre viszik. Az avatőünnepség után a vendégek megkoszorúztak a hő­söm emlékmüvét, majd a városi nagyvendéglőben közebeden vettek részt, ame­lyen több felköszöntő hangzott el.

Next

/
Thumbnails
Contents