Napi Hírek, 1938. december/2

1938-12-16 [0432]

L V/Vv X» o n d o n , december 16. /Magyar Távirati Iroda./ í* kincstári hivatal által kiadott hivatalos közlemény szerint a > cseh-szlovák kiküldöttek, akik az angol és a francia kormányok által Cseh-Szlovákiának nyújtandó .jé nz ügyi segélyről tárgyaltak, visszatértek írágába, hogy bizonyos felmerült pontokra vonatkozólag kor­mányukkal tanáoskozzanak. h megbeszélés nemsokára újból megkezdődik. A Reuter Iroda értesülése szerint a cseh-szlovák-angol kölcsön-tárgyalásokat egyelőre megszakították. A müncheni egyezmény után ígért tiz millió fontsterling előlegen túlmenően ujabb kölcsön tekinteté­ben nem jött létre megegyezés. A küldöttségnek azt a kérelmét,hogy további összegeket folyósítsanak Cseh-Szlovákia részére az emiitett országban való f enntartásnélkúli felhasználásraiLondonban még mérlegelik. Pusztán a tiz millió fontsterling előleg tekintetében kapott a csen-szlovák kormány határozott Ígéretet és ebből az összegből négymillió fontot ajándéknak fognak tekinteni, de bizonyos feltételek fűződnek ugy ehhez a négymillió fonthoz, mint a fennmaradó hatmillió font sterlinghez. A francia kormány saiát hozzájárulásaként hajlandó Cseh­Szlovákiának az 1937-ben nyújtott 700 millió francia frank összegű köl­csönt törölni. L V/Vv London , december 16./Magyar Távirati Iroda./ Cookshank bányaügyi miniszter az alsóházban bejelentette, hogy az angol és a francia banyaügyi minisztériumok között folytatott meg­beszélések kielégítő módon befejezést nyertek. A megállapodás "kiküszöböli az angol-francia kereskedelmi egyezmény szénkereskedelmi szakaszainak bi­zonyos kitételeit, amelyek hátrányosan érintették az angol szénkereskedelmet a nagyfontosságú francia piacon. L V/Vv L o n d o n , december 16.^/Magyar Távirati Iroda./ Az alexandriai vámhivatal épületének egyik szárnya leégett. Nyllc vámtisztviselő a lángokban lelte halálát. L V/Vv L o n d o n . december 16., Az Evening Standard értesülése "szerint Bapen volt bécsi német követ nemsokára i-mgliába érkezik barátai meglátogatásara.,/ r /0T/J 0- Be/5e/Wa Miskolc, december 16. ; Csáky István grdf külügyminiszter szombaton délután gép­kocsin az ózdi választókerületbe érkezik. A választókerület határában vitéz Hubay Gyula főszolgabíró és ^uirin József az gzdi kerület nemzeti egységpárti szervezetének elnöke fogadja a minisztert. Csáky István t gróf külügyminiszter ozdi tartózkodása alatt fogadja azt a küldöttséget, amelynek elén vitéz Borbély-Maczky Emil főispán arra kéri, hogy az ózdi • járás községeinek villamosarammal való ellátását segítse elo. Vasa nap a külügyminiszter megtekinti a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű ózdi vas­gyárát, annak kulturális és szociális intézményeit, majd tizenegy órakor elmonja programbeszédét./MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents