Napi Hírek, 1938. december/2

1938-12-21 [0432]

OL Szt Londonból jelentik: Kiikegard Reginald földhözragadt szegény brisbanei házaló jjyümölc saras számára J. Woodforth nev'd barátja meglepetésül sors jegyet vett. mely megnyerte a 30.000 pengős főnye reményt. Kirkegard, amikéi barátja közölte vele szerencséjét, kijelentette, hogy vallási és erköl­csi okokból helytelenít minden saerenc se játékot és ezért a nyereményből egyetMn. fillért sem fogadhat ek. Az össaeget egvenlő aranyban megosz­totta barátja és egy jótékony egyesület között, o maga pedig továob ci­peli neház házaldkosará t, hangoztatva, hogy boldogabb és me^elégedetteub, mintha elfogadta volna a számára vagyont Jelentő 3-sszeget. /MTI/ OL Szt Ottawából jelentik: Ontarióban elfogták Earl Harris harmincöt éves népért, egy babonás vérengző szekte fejét, melynek borzalmas orgiái sorári nőket öléék meg;, öt néger nő borzalmasan megcsonkított holttestét találták a közelmúltban és a nyomozás megállapította, hogy a meggyilkoltak a ret­tenetes vérivé kultusz áldozatai. Harris a letartóztatás után bevallotta össze^büneit és miután a rémtetteket az Egyesült AlJamok területén kö­vette el, kiadták Michigan állam bíróságának. /MTI/ OL Szt New Yorkból jelentik: Sutherland Fannybelle, Kentucky állam női fegyintézetének nemrég kinevezett igazgatónője, szépitőszalcnt rendezett be a fegyház­ban a száz női gonosztevő részére azzai az indokolással, hoci a hiúság örök női ösztönének felébresztése visszadja az elitéltekod életkedvét ós a javulás útjára vezeti őket. /MTI/ 0 Km/Szt Rómából jelentik: Különös baleset történt a Comc-tó-melletti Pognana város­kában. Luzzani pognanai szabó a szokottnál később ,n kelt fel és futva igyekezett elérni~a hajót, amely munkahelyére vitte. Futás közben elesett, de mindjárt felkelt és m'g elérte a hajít. Mik-r C^npba érkezett, erős f^' jvaimat érzett a szive t^'j^n. iizonnal a közeli lórházba ment, ahol az átvilágításnál kiderült, hogy tü szuródott a szivébe. A szabón azonnal műtétet hajtottak végre. .A műtét sikerült de az ^rvos^k iséö megfigyelés alatt tartják Luzzanít. /MTl/ OLSzt New Yorkból jelentik: J.Ruda dallasi áruháztula jdcir s karácsony előestéjén tiz éves szokása szerint elajándlkoiza egész árukészletét a vár~s tfzgényei között, akik közül raináenki öt tárgyát vehet le fizetés nélkül apolcokról. Mult év karácsonyán rekordforgalmat ért el; 12.000 nemfizető "vevőt" szol­gált ki. Bude, aki jelenleg hatvan éves, már több izben nagy vagyont szer­zett, ae/mindig a szegényeknek aj^oknzta. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents