Napi Hírek, 1938. december/1

1938-12-12 [0431]

/Az egyesitett bizottság ülésének 6-ik folytatása./ Ha az árképződést vizsgálva olyan tényezőkre bukkanunk - folytatta a miniszter amelyek indokolatlanul arágitják a termelési költségeket, ebben az esetben revideálnunk kell eddigi felfogásunkat* Gróf Bethlen István: Es a v-imokat is! Kunder Antal: A vámok jelentősége csökkent, mivel-helyükbe részben a behozatali tilalmak, részben pedig a korlátozások léptek. Ami a nyersanyag&érdést illeti; mindent elkövetünk annak érdeke­ben. hogy a magyar nyersanyagok felhasználását megkönnyítsük, annál is inkább, mert ezeknek belső felhasználása révén a termelők magasabb árakhoz jutnak e Ez azonban végeredményben csak kis lehetőségeket nyujtt, mert például a textil­iparban a gyapjún, a kenőeren és a lenen kvül minden mást- - a pamutot, jutát, stb. - külföldről kell behoznunk s ugyanigy vagyunk a gumival és az összes festékanyagokkal. % csa k a Magyarországon termelhető nyersanyagokat vennénk az iparosítás alapjául, akkor teljesen hamis alapra kerülnénk, Több képviselő felszólalására válaszolvaja miniszter kije­lentette, felesleges hang^sjLyoznia. hogyja kormánynak minden törekvése arra­irájMll, hogy a visszacsatolt Felvidéken gazdasági felvirágzást idézzen elő, Ezt v a célunkat - moncb tta - még akkor is igyekszünk elérni, ha az anyaor­szágban lévőkön túlmenő kedvezmények volnának biztositandók a Felvidék részére. *u..;..ixvL • .\ ' A vissza­csatolt területen jelenleg körülbelül 14.000 munkás végez" utmunkát 2 pengős napszám mellett, ami az ottani igényeket teljesen kielegiti. A közmunkáknál minden olyan munkát, amelyet a cseh uralom alatt meácezdtek, ha meg3/olt a lehetősége, mi folytattuk, különösen az utépités tekintetében. - Kérem, hogy a felvidéki ipart ne méltóztassék ugy kezelni, hogy annak üzembehelyezése és foglalkoztatása lokális kérdés. Megbeszélés folyik a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségével, hogy a felvidéki ipart beolvasszuk az egész magvai ilaj^i termelésbe. A Felvidéken termelésüket beszün­tetett gyárak ujabb üzembehelyezésére intézkedések történtek, mégpedig olyanok, mint amilyenek Magyarorszgjjn az uj gyá&Lapitások tekintetében érvényesülnek. /Altalános helyeslés./ -Ami a házbirtokot illeti, ha a házak üresen állanak, gondos­kodni fogunk arról, hogy betöltessenek. Ez a kérdés a pénzügyminiszter ur ügykörébe tartozik, csak azt vagyok bátor bejelenteni, hogy azzal a gondolattal is foglalkozunk^ hogy például Kassára, ahol nagyon sok üres lakás van, áttele­pítsük a nyugdijasok egy részét s olyan kedvezményeket adjunk nekik, akár öröklakások megvételére, akár bizonyos intézkedésekkel a lakbérek tekintetében, hogy kedvet csináljunk nekik az átköltözésre. /Helyeslés./ Ezzel előmozdítjuk annak a vidéknek gazdasági fellendülését. r - Mindé.. ígyakaezetünkkel azon leszünk egyébként, hogy azt a különbséget, amely a tarifajcnál - telefon, távirda és vasúti tarifáknál;­fennállott, eltüntessük, és ezeket a tételeket egymáshoz közelebb hozzuk. A telefonnál a távolsági beszélgetések számára érvényben hagytuk a múltbeli tarifákat, amelyek körülbelül 30 százalékkal olcsóbbak, mint a mieink, és­azzal a gondolattal foglalkozunk, hogy ezt a tarifát nálunk is bevezessük. /Helyesles./ Bethlen István gróf vegyes bizottság felállítását javasolta a kérdések megvizsgálására. Ezzel kapcsolatban a miniszter kijelentette, hogy a felvidéki minisztérium) éppen a felvidéki kérdések alaposabb kivizsgálása ér­dekében jött létre és esetleg ennek a minisztériumnak lehet feladata, hogy ilyen ve^es bizottságot alkaosson, hogy a-problémákat elemezve, azokat az' illető szaktárcákkal karöltve tudja megoldani, A miniszter nagy tetszésééi fogadott beszéde után az egyesitől bizottság a javaslatot általánosságban, majd részleteiben is elfogadta.

Next

/
Thumbnails
Contents