Napi Hírek, 1938. december/1
1938-12-02 [0431]
W Gs/áo B u k a r e s t, d^cGmbe,r 1. Francu egyetemi hallgató, akit Kolozsváron letartóztattak, hir szerint bevallotta, Hogy részt vett az egyetem rektora ellen elkövetett merényletben. Elmondotta továbbá, hogy a merényletet a Vasgárdának két héttel ezelőtt tartott összejövetelén "határozták el és sorshúzás alapján hárem diákot biztajk meg a végrehajtással, /MTI/ M Gs/Mo B i 1 b a o, december 1. A teljes bizonyossággal lelőtt spanyol köztársasági repülőr gépek száma' novemberben 73 volt s ezenkívül valószínűleg még 19 gépet pusztítottak el. /MTI/ IN CS/MO Helsinki, december 1. A kormány állást foglalt abban a belpolitikai kérdésben, amely az elsőfokú bíróságnak a Hazafias ftépmozga lomra vonatkozó döntése folytán keletkezett. Az elsőfokú bíróság upyanis a belügyminiszternek azt a rendelkezését, amellyel a hazafias népmozgalmat feloszlatta* és sajtóját betiltotta, az egyesületi törvény álapján nem indokolható közigazgatási rendszabálynak minpoitette, A kormány - igy szól az állásfoglalás elhatározta, hogy céltudatosan folytatja a demokratikus és parlamentáris jogrend megerősítésére irányuló tevékenységét és megakadályoz minden ellene irányuló tevékenységet, A bíróság * döntése alapján a belügyminisztérium visszavonta a hazafias népmozgalom és sajtója ellen ideiglenesen kiadott rendelkezéseket. Az " ügyész kifogást p len tett be a oÍróság döntése ellen, /MTI/ Pp Áf/Áf/Cs L e m b e r g, december 1,/Lengyel Távirati Iroda/ Ma újra megkezdődtek a műegyetemen az előadások, miután a diákegyesületek kijelentették, hogy a november 18-i zavargásban nem vettek részt, /MTI/ — Y Hb/Ho Barcelona, december 1. /Havas/ Pénteken mintegy 300 amerikai önkéntes indul útnak, va- • sárnap pedig svéd, holland, belga, finn és francia önkéntesek csoportja. Mindenkit hazájába küldenek vissza. A jövő hét első napjaiban angol csoportot indítanak útnak, azután kanadaiakat és más nemzetiségű önkénteseket. December 10-ig közel hatezer külföldi önkéntes: fogja elhagyni a köztársasági Spanyolországot. /MTI/ Y Hb/Ho Paris, december 1. /Havas/ A kormány rendelete, hogy a sztrájkmozgalom vétkesei el vesztik állami megbízatásaikat, elsősorban érinti'Jouhaux szakszervezeti főtitkárt, aki a Francia Bank komanyio tanácsának, a teasutak tanácsadó bizottságának és más igazgatótanácsoknak tagja, továbbá Semaitot, Jarrigiont és Liaud-t../MTI/