Napi Hírek, 1938. november/2
1938-11-28 [0430]
X E/E Roma, november 2ft./Steiani./ A katholikus irányú Avvenire cUItalia csodálatraméltónak mondja, hogy XI.Píus pápa ily rövid idő alatt visszatért rendes munkájához, alig negyvennyolc órával súlyos asztmatikus rohama után,amely annyi aggodalmat keltett és amelynek folyamai már a főpenitenciárius biboros is megjelent ágyánál, hogy halálos veszedelem esetén lelki segítséget nyújtson. Vasárnap a papa, aki nyolcvanegy esztendős kora ellenére, mint mindig koránkéit, misétp "' majd tiz órakot a biboros államtitkárt fogadta és megkezdte kihallgatásait. Őszentsége 13őra 15 percig tiz kihallgatást adott. Ekkor a papa a kohfczisztorinál* s ,teremben a magyar zarándokokat fogadta % akikhez negyed óráig* tartó beszédet intézett, amely meglepő tisztánlátását és szellemének hatalmát .szemléltette. I délután folyamán a pápa lelki gyakorlatokon vett részt és, meghallgatta de Giovanni Jézus-társas ági atya egy óra hosszat tartó hitszénoklatát./MTI./ f^^ K d^t mm Bi o- Be/m . K a s s a,november 28. rixArj A"Magyar a magyarért" mozgalom dr.Bobula Ida főmegbizott vezetésevei^ cseh uralom alol történt felszabadulás napján ' aegkezdte Kassán is áldásos tevékenységét ős az első' nanokban 17.000 adag oblmiszer szétosztásával segített a város szcgcnycinlA mozgalom eddig több mint négyezer, a csehszlovák hadseregből leszerelt, ki éhezett katonát látott ol eleiemmel, ruhaneművel ős útiköltséggel * Dr. Bobula Ida vezetése mellett a mult heten mogindnlt a mozgalom élelmiszer jegyeinek szét osztása.Hetenkint 6.000 ^: három pengő értékű élelmiszer jegye t oszVtanak ki.ame lyekért a kereskedők kőt'kilogramn lisztet,hetven dekagramm szalonnát,huszonöt dekagramm zsirt,ugyanannyi cukrot ős harminc dekagramm, sót szolgáltatnak ki.A scgőljyro rászorulók jegyzőkét a jótékony egyesületek hölgyet ag ja inak, r a városi szociális szerveknek 's a munkaközvetítő hivatalnak . bevoná- • sayal állították össze.A szétosztásnál,amely a katonai lovardában folyik le, a kassai jótékony egyesületek hölgy^tagjai segédkeznek#ÍTI/ -o- E/L Bukarest, november 28, / Ori en t-Rad io. / Károly király Mihály nagyvajda kiséretében Londonból, Brüsszelből, Parisból és Berchtesgadenből visszajövet Mogosaia " * udvari pályaudvarára érkezett. A határtól eddig az állomásig a királyt . nagy tömeg, főleg az ifjúság lelkesen, * u ünnepelte minden nagyobb állomáson. A királyt leszállásakor Miron Coristea miniszterelnök, a király tanácsosai, a kormány, a polgári és katonai kabinet tagjai, * . . a diplomáciai testület tagjai,elsoearbáh Angii a, Belgium .Franci aorsz ág es Németország diplnnaciai képviselői, a hatóságok fejei fogadták. Miron Christea pátriárka,miniszterelnök a kormány nevében üdvözölte a királyt és hozzátette, hogy az orsz3jg '. hálás azokért az eredményekért, amelyeket a király utja folyamán elért. , Károly király köszönetet mondott, majd hozzafüzte:Boldog vagyok, hogy utammal ismét szolgálatot tehettem országomnak. fi pályaudvartól a palotáig vezető uton.amelyet a király és a trónörökös nyitott kocsiban tett meg, rendkívül nagy tömeg . ünnepelte őket. Az egész várost fellob cg ózták. A lapok mind első oldalukat szentelik a király visszaérkezésének és hangsulyozzák,mennyire örül a nemzet . azoknak a szerencsés eredményeknek,amelyeket a király - Románia nagyköveteként nyufrati utján elért, és ame lyek mutat ják,mennyi re elsőrangú tényekje Románia a délkelet európai politikának./MTI./ K^ág^A?