Napi Hírek, 1938. november/2

1938-11-26 [0430]

0 Wa/Wa § Az Országos Magyar Vendégforgalmi Szövetség novem­ber 25.-én délután 6 órakor a Nemzeti Casmóban tartotta gróf Széche­nyi Károly elnSklete alatt őszi nagytanácsi ülését a nagyszámban meg­jelent budapesti tanácstagok, valamint a szövetségnek az egész ország területén működő vármegyei képviselőinek részvételével. Gróf Széchenyi Károly az ülés megnyitása előtt a szö­vetség hódolatát fejezte ki a Kormányzó Ur Őfőméltósága irányában, aki józan és bölcs kormányzásával tette lehetővé a Felvidék magyarlakta terüle tének hazánkhoz való visszacsatolását^ J^z ülésen megjelentek he­lyükről felállva éljenezték a Kormányzó Ur Ofoméltóságát valamint a felvidéki magyar testvéreket. Az ülés tárgya a hazai nyaralás érdekében kifejtett mozgalom ezévi eredményének ismertetése volt, A szövetség az általa beszervezett nyaralásra alkalmas községektől adatszolgáltatásokat' szerzett be és ezek alapján ezévben a hazai nyaralási mozgalom 45.250 nyaralót tud kimutatni, akik a folyó év minimális árainak alapulvétele mellett szállás és ellátásra több mint. 4 millió pengőt költöttek, tehát a mozgalom folytán az érdekelt beszervezett községek gazdasági vérkeringésebe több mint 4 millió pengő jutott. A szövetség hálás köszönetét nyilvánította ez alka­lommal is a Rádió igazgatósagának azért a nagyértékü támogatásáért, mellyel a hazai nyaralás eszméjét az egész nyári évad alatt terjesztette. A szövetség ügyvezetése közölte, hogy a visszacsa­tolt Felvidék beszervezését még a tél folyamán foganatosítja és gondos­kodik arról, hogy már a jövő év nyarán e terület vendéglátásra alkal­mas helyei a közönség rendelkezésére álljanak, illetve minden erejével közreműködik a Felvidék vendégforgalmának fellendítése érdekében. A nagytanács megvitatta a szövetség jövő évi munka­tervét, amelyhen a Tisza-partnak a vendégforgalomba való bekapcsolása is szerepel, B célból megalakította a Tisza-parti bizottságot dr.Csergő Károly ny. alispán elnöklete alatt. A gyűlés általános nagy lelkesedést keltett a jelen­lévők körében és többen felszólalásukkal nemcsak megelégedésüknek adtak kifejezést, hanem e fontos közgazdasági, kulturális, nemzet­nevelési és közegészségügyi feladatnak további támogatását is kilátás­ba helyezték./MTI/ S ÍJa/Wa Var s ó, november 26, Az ellenzéki Kurjer Warszawski a csacai összetűzéssel foglalkozva ezeket irja: ííem egyszer hangsúlyoztuk, lapunk hasábjain, hogy a lengyel kormánynak előzékenységet kell tanúsítania Szlovákiával szemben. Ez az előzékenység bebizonyult abban is, hogy többször tízezer lengyel maradt vissza Szepesség és Árva területén. A lengyel előzékenység for­rása az az őszinte kiv-mság volt, hogy a lengyel ős a szlovák nemzet között a legjobb összhangot alapozza meg. Annnk ellenére azonban, hogy Lengyelország lemondott évszázados lengyel területekről, a jóakarat es az őszinte barátság szlovák részről megnemórtéssel találkozott. Az Árvaváralján történt eseményeket a lengvel nemzet súlyos megsértésének kell tekinteni, A köztársaság nem engedneti meg, hogy hivatalos küldetés­ben levő tisztviselőit megtámadják, megverjék es megsebesítsék. A szlo­vákoknak elégtételt kell adniok és meg keli érteniök, hogy Lengyelország a..szlovák nemzet .iránti barátsága ellenére nem fogadhatja félvállról a történte kot. WPT/ ° -

Next

/
Thumbnails
Contents