Napi Hírek, 1938. november/2

1938-11-23 [0430]

O-N/P^HO Losonc , novembei 23. A református templom előtt álló honvéd-emlékművet, ame­lyet a város társadalma évtizedekkel ezelőtt Debródy János 48-as honvéd emlékére állított, a város ifjúsága kegyeletes ünnepség keretében meg­koszorúzta. Az október 6-ra tervezett ünnepséget ugyanis a cseh hatóságok annakidején megakadályozták és igy az ünnepségre csak a fel­szabadulás után került sor. Az ünnepi beszedet Horváth Zsigmond teológiai hallgató mondó ita, utána Sedivy Zoltán szavalta el "Magyar feltámadás" cimüTcölteményét. /MTI/ * I Hb/Ho/Ho Paris, november 23. /Havas/ Az angol miniszterelnök és külügyminiszter a Parisban tapasztalt meleg fogadtatás után megelégedésüket fejezték ki Daladier és Bonnet előtt. Azután megkezdődött az első megbeszélés, amelynek fo­lyamán azonban még nem hozták szóba a holnapi politikai tárgyalások anya­gát. A hivatalos megbeszélések csütörtökön reggel 10 órakor Kezdődnek./WT/ Y Hb/Ho/Ho Paris , novembei 23. /Havas/ A Lafayette-ui és a Magenta-körut sarkán lefolyt tűnte­. téssel kapcsolatban 28 embert ..tartóztattak le.Legnagyobb részük azt állítja, hogy nem az angol vendégek ellen akarták tüntetni, hanem csak az őket feltartóztató rendőrök ellen, akik megakadályozták, hogy át­menjenek az uttestén. /MTI/ ií Cs/Mo R Ó m a, november 23. SzaudiéArábia kománya közölte az olasz kormánnyal,hogy elismeri az olasz impuriumot. /MTl/ " Gs/Mo Am s 2 t o r d a i, november 23. Vilma királynő és Ii T .Lipót belga király szerdán megte­kintették a Fokkor repülőgépgyárat, mid visszatértek Hágába. Ssto a bel­ga követségen díszebéd volt. Lipót király csütörtökön délben visszatér Brüsszelbe. /MTI/ w Cs/' Ha Pozsony, november 23. A szlovák nemzeti pártnak a Hlinka-pártba való beolvadása ügyébon folytatott tárgyalások szerdán eredményte lenül félbeszakadtak. A nehézségek hir szerint személyi természetűek. /Ml] W Os/Ra Pozsony , november 23. A pozsonyi ügyvédi kamara törölte tagjai közül azokat a zsidó ügyvédeket, akik 1938 március lreután jelentkeztek tagul. a , A* iskolaügyi minisztérium 27 cseh zsidó tanárt, akik ed­dig Szlovákiában váltak állasban, a'cseh iskolaüeyi hatóságok rendelkezé­sére bocsátott: . /MTI/ w 6

Next

/
Thumbnails
Contents