Napi Hírek, 1938. november/2
1938-11-22 [0430]
0 li/Vi ME 5 Földesi Gyula, a Ruszin Autonóm Pöldmives Szövetség szenátora az alábbi nyilatkozatot tette: A világháború befejezése után mi, kárpátaljai ruszinok Ungvárott Nemzeti Tanácsot hívtunk össze, anelyben minden ruszin polgár részt vehetett. 1918 november havában a ruszinok Budapesten nagygyűlést tartottak, amelyen én is személyesen részt vettem. A nagygyűlés megállapító tta, hogy a kárpátaljai ruszinok kimondották, hogy a magyarországi ezeréves integritás mellett kitartanak. Ez ellen csak egyes szónokok foglaltak állást, például Brascsajkó /Bajor/ Gyula és társai. Utána nemsokara a magyar kormány becikkelyezte a KárpátRuszin autonómiát és kinevezte az első ruszin minisztert, dr. Szabd Oresztet s kormányzóul dr. ^téfán Ágostont Munkács székhellyel, 1919 márciusában megtartották a szojm választásokat, össze is hivták a tartományi gyűlést, azonban egy képviselő felszólalt és megkérdezte, hogy tulajdonkepen hol,vannak a ruszmszkói határok? Erre senkisem tudott választ adni, ezért a gyűlést felfüggesztették, amig a kormánytól kielégítő válasz nem érkezik. Időközben Magyarországon felütötte fejét a kommün és minden jószándékunk thigába dőlt. Közben a cseh légiók lehúzódtak Ungvárra is, elfoglalták a vasost s igy elzártak bennünket Magyarországtól. A Felvidék ijedelme nagy volt, mert különböző aggasztó és félelmetes hírek érkeztek, hogy a kommunisták ártatlan embereket akasztanak, április elején megjelent Ungvárott dr. Zsatkovics Gergely pittsburgi ügyvéd, aki a ruszin Nemzeti Tanáccsal közölte küldetése célját, hogy az Amerikában élő ruszinok szavazás utján az itt éiő ruszinokat Csehszlovákiához csatolták - amit a május lO.-én összehívott gyűlés el is fogadott és kimondta a csatlakozást - és ennek alapján az^.919 szeptember 10.-én aláirt saint-germaini békeszerződésben Bodkarípatezka Rusznak a legszélesebb önkormányzatot biztosították. Ez az önkormányzat ugy a békeszerződés, mint az alkotmánylevél 1920. évi 121. sz, törvénycikkének 3. §-a szerint a legszélesebb mérvű és egyedüli korlátozása csak az, hogy ne ellenkezzék az állam egységével, rodkarjfoatezka Rusz autonóm területéhez vitán kivül hozzátartoznak az oroszlakta területek, Ilyennek számit Kelet-Szlovenszkó. beleértve a Szepességet is. Sajnos, husz évi Küzdelmünk, jaj kiáltásunk, követelésünk, népszövetségi kálvária járásunk, száz és száz intervenció, memorandumok/: átadása nem használt. A csehek . i Podkarpatszka Rusztgyarmatként kezelték és a nekik nem tetsző, nem kedves elemeket a Ruszinföldre küldték hivatalnoikoknak. Három-négy elemit járt iparosokból csináltak jegyzőket, főjegyzőket. Az apparátus fungált, mert hiszen a törvénykönyv a kezében volt s a paragrafust ugy húzta rá a lakosságra, ahogy akarta. A^szenátusban^többször felszólaltam, hogy az a 35.000 cseh tisztviselő aláássa a köztársaság alapját, mert nincs rosszabb és alattomosabb egy félmüveit csennél, aki képes még a főnökeit is titokban fel jelentgetni a minisztériumokban, Husz éven át ádáz küzdelmet vívtunk a csehekkel, hogy kiharcoljuk jogos követeléseinket. Sajnos, eredmény nélkül. A ruszin nép gazdaságilag és vagyonilag tönkrement; adóban és büntetésekben törvénytel jnül elszedték tehenét, borját, ágyneműjét. Ott, ahol a békeidőben a gazdának két ökre, tehene volt, ma alig találunk egy kecskét. /Folyt, köv./