Napi Hírek, 1938. november/2

1938-11-21 [0430]

Ta/Vv /Halasi küldöttség Teleki Mihály földmivelésügyi^iniszterriáV Az ebéden résztvett Teleki Mihály gróf földmivel és ügy r miniszteren kivül Kunder Antal kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter, Jaross Andor tárcanélküli miniszter Törley Bálint iparügyi államtitkár, Fáy István ajestvárm egyedi főispán, bzinyei-Merse Jenő, a NEP alelnöke., Fekete Imre'kiskunhalasi polgármester és Brandt Vilmos a NÉP háznagya. -Az első felköszöntőt fáy István főispár mondta a kormányzó nr cfőméitósáéara. . • • Möezöly István,a Nenzeti Egysig Pártja halasi pártelnöke Teleki Mihály grófot, Medveczky Károly gazdasági főtanácsos Teleki Mihály grófot és Jaross Andort köszöntötte fel, Bus Imre kisgazda ugyancsak Teleki Mihály grófra mondott felköszöntőt. Gulyás Sándor református gimnáziumi igazgató Kunder Antalt üdvözölte. Felköszöntőt mondott még Kiss Illés Antal ipar­testületi elnök, Almási Imre jánoshalmai közsági biró és Takács János kisgazaa. A felköszöntőkre Teleki Mihály gróf válaszolt elsőnek. Hangoztatta, hogy nem hive az ünneplésnek; t akkor ünnepeljék, ha majd látják, hogy mit tett a magvar földért és mezőgazdaságért. /Közbekiáltások: Már eddig is sokat &ett! / Ez csak a ' ..' , kóstoló/ - folytatta Teleki Mihály grof. Azt szeretném, ha ez csak a kezdet lenne és azokat a cél­kitűzéseket, amelyeket mint jobboldali politikus a magyar falu és magyar gazda^Jársadalom érdekében magam elé tűztem, meg is fogom valósitani. A továbbiakban rámutatott arra, hogy a magyar gazda eddig csak dolgozott, verejtékezett, de a haszon nem volt az őve. A mostani kor­mány segíteni akar ezen az állapoton. A kormány nem kapaszkodik liberális összeköttetésekbe és egyenesen halad a magyar jövő irányában. A kormány meg fogja valósitani azt. hogy ebben az országban a magyar gazda legyen a magyar föld ura. Szükség van az értékesítés és a termelés összhangjának .tokozására, szoros kapcsolatban kell haladnia a termelésnek azokkal a szervekkel, amelyek az értékesítést végzik. A magyar mezőgazdaság első­sorban a' szövetkezetekre kivan támaszkodni. Utalt ezután a miniszter a jo utak fontosságára. Nem az autóstrádák iránt-lelkesedünk - mondotta-, hanem a bekötő utak iránt. Arra van szükség, hogy a gazda targoncán is beszállíthassa termékeit a piacra* Elsőrangú fontosságú, hogy a romlandó aruk minél gyorsabban piacra kerüljenek. De nemcsak b ekö tő -.utakra van szükség hanem arra is, hogy a gyümölcs a külföldi piacokra eljuthasson, jelentette még a miniszter, hogy-a hegyközségi törvénynek a szőlő-tele­pitesrol szóló részét három ev múlva újból felül lehet vizsgálni, hogy meg­E-elel-e még a követelményeknek, Beszédét azzal fejezte be, hogy a jobb­oldali politika nem kivan semmiféle támogatást liberális oldalról, mert eleg erősnek érzi magát, hogy célkitűzéseit egyedül 'végrehajtsa. rr , f földmivelésügyi miniszter nagy tapssal fogadott beszéde után Kunder *ntal Kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter szólalt fel. Han* Súlyozta, hogy a gazdasági boldogulás előfeltétele, hogy az egyes termelési agak között mert egyen az összhang. A szövetkezetek kérdésében egy vélemé­nyen van a földmivelésügyi miniszterrel és szükségesnek tartaná, hogy a fogyasztási szövetkezeteken kivül, amelyek már eleg fejlettek Magyarorszá­gon, a /termelési és értékesítési szövetkezetek is fellendülnének; /Lelkes éljenzés./ Jaross Andor tárcanélküli miniszter emlékeztetett arra, hogy amikor az összeomlás után a felvidéken a pártszervezés munkájához láttak, a párt progratnmiáiiak megfogalmazásánál egyöntetűen a következő első mondatot állapították meg: ;i A magyar társadalom, a magyar nemzet jóléte . a földművelő népre kell,hogy legyen Ipitve." /Folyt.kövw

Next

/
Thumbnails
Contents