Napi Hírek, 1938. november/1

1938-11-15 [0429]

o- Bi/Má/Ma/L ^K a s s a. november 1-5. Kassát 1919-ben a csehekkel együtt antatncsapatok tar­tották megszállás alatt, h megszállók között olaszok is voltak. Az egyik volt olasz tiszt. Pisani olasz közjegyző, aki annak idején Kassán tar­tózkodott, a most felszabadult Kossára egyik isméerőséhez az alábbi levél* mtázre: , t . Olvastam az újságokból, hogy november 11.-én Magyar or­szág kormányzója diadalmasan bevonult Kassára. Ami álomnak látszott, valóságén vált és én mint az 3n -tápárátja és a magyar nemzet c sodr:ló­ja önnel es minden magyarral együtt örülök a történelmi esemónvnck, amely visszaadta az anyaországnak a SZÓD és vendégszere tő várost, amelyre husz év után olyan jól és szeretettel erallkszem vissza. , M . . Mint olasz, nemcsak megelégedett, hanem büszke is vagyok. hz elsők között voltam, aki felismerte az igazságtalanságot, amely Tria­nonban tört ónt ós boldog voltam, amikor a mi Ducenk ezt nyilvánosan is kinyilatkoztatta. Nagy érdeklődéssel kisértem Magyarország reviziós törekvéset. Midőn Magyarország területeinek visszaadásáról folytak a tárgyalások, féltettem Kassá t, bár az én emlékezetem szerint Kassa teljesen magyar város volt. Visszaemlékszem a husz év előtti szavak­ra: hogy megismerjük Kassa nemzetiségit, olvassuk el a temető felira­tait: a halottak nem hazudnak. védtelenül örülök, hogy irhatok Önnek a szabad Kassá­ra es elmondhatom, hogy ezekben a napikban a boldog rácba n Önökkel v-gvok . es együtt örülök Onökkel./MTI./ ' ' & " W Na/Szt/l inka r a, november 15. x x- . 1L n P r g y nemzetgyűlés 500.000 török fontot szavazott ' inog Ltaturk elhunyt köztársasági elnök temetésére ./MTI./ Y Hb/Ho Prága, november 14./Havas/ A szlovákok és csehek között ma elvi megegyezés jött létre azon az értekezleten, amelyen részt vettek a szlovák kiküldöttek, a prágai kormánv tagjai és a csen politikai pá. tok vezetői. A kormány bei egyezett, hogy felveszi az alkotmányba'a szlovák részről a zsolnai gyű­lésen kidolgozott önkományzati tervet. Lz azt jelenti, hogy Csehszlo­vák ia^ dualista állam lesz az 1867-es magyar-oszerák megegyezéshez hason­lóan ^Mindazonáltal bizonyos módosításokat végeztek a zsolnai határoza­tokon. A csehek visszautasították azt, hogy a szlovák miniszfceieknek vétójoguk legyen a prágai országgyűlés által megszavazott törvények tekintetében. Hasonlóképpen nem voltak hajlandók elvileg elismerni, hogy az utóbbi husz év alatt Szlovákiában károkat okoztak. Mégis hozzá-­.járultak .sb*»oz. .hper ióyá.te*ryak ezeket ..a károkat,. Jja heb.izojjvit iák. őkej. ^[u^abb'^egbeszéíes lesz a szlovákok es a cseEe£'között { de kizárólag azért, hogy a ma létrejött megegyezés végleges szövegét kidolgozzák. ÍJGJJÍA^ A szlovákok, . L , t hajlandók részt venni a köztársasági elnökválasztásban. íz országgyűlést ezért novem­ber 17-re egybehívják. . . .;. ' j Ez alkalommal meg­szavazzák a szlovák önkormányzatról szóló törvénynek sz alkotmányba való felvételét, azután tör cénik az elnökválasztás. Ap i értekezleten nemkerült szóba a jelöltek kérdése. Egyes hírek szerint Chwalkovskinak nehézségei vannak Stasck cseh nép­pártjánál. Sidor szlovák képviselő a Havas-Iroda munkatársa előtt ki­jelentette: r&tfu - j - Nem ragaszkodunk személyekhez hanem azt akarjuk, hogy az uj elnök jobboldali politikus legyen, ismerjék e külföldön es értsen' a dolgához. Szükséges, hogy korával haladjon es ne Ügyen németellenes.

Next

/
Thumbnails
Contents